Van világ a kuruckodáson túl is

2018. május 14. 08:05

Mindent behálóz a történelemszemléletünk kurucos-protestáns ihletettsége, és kizárólag ezt a szemszöget tartjuk elfogadhatónak és befogadhatónak.

2018. május 14. 08:05
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Mandiner

Örömteli, hogy a pár hónappal ezelőtti Horthy-diskurzus után most a Rákóczi-féle szabadságharcról és a kuruc-labanc ellentét mibenlétéről is elindulhatott egy párbeszéd.

Különösen azért fontos ez, mert míg a Horthy-éra korban sokkal közelebb áll hozzánk, és számos olyan személyes tragédia is érinti a rendszert, ami a mai napig kihat, akadályozva az objektív közbeszédet, mégis lehetőség nyílt arra, hogy árnyaltan, mainstream keretek között is meglehetősen szabad értelmezési keretek között lehessen beszélni a két világháború közötti állapotokról. Ezzel szemben a régmúlt forradalmairól – a mindennapok szintjén bizonyosan – csak egyetlen, hivatalos értelmezés létezik és minden egyéb egy könnyedebb hazaárulással egyenértékű.

A fő probléma abból ered, hogy

mindent behálóz a történelemszemléletünk kurucos-protestáns ihletettsége,

és kizárólag ezt a szemszöget tartjuk elfogadhatónak és befogadhatónak.

De hogyan lehetne megérteni egy koherens történelmi teljességet, ha mindent a lázadáson keresztül értelmezünk, a fennálló hatalommal szembeni zendülésből? Miért hitettük el magunkkal, hogy mi ilyen rebellis náció vagyunk? Miért a szimpatikus lúzer az önmeghatározásunk veleje? Thököly, Rákóczi és Kossuth útján haladva valószínűleg semmit sem fogunk megérteni valódi hagyományainkból. És rögtön visszautalva saját magamra, manapság gyakorlatilag lehetetlen ezekről beszélni, mert bárki is teszi, a kiátkozást kockáztatja. Talán egyszer eljön az idő, hogy a magyar történelem eseményeit is érzelmi szuggesztiók nélkül értékelhetjük.

Ám addig is jó volt látni először is Paár Ádám írását, ami igyekezett egy átfogó, óvatosan objektivizáló képet adni a kurucokról – ez sem akármi –, majd Máthé Áron cikkét, ami már inkább mutatott egy visszarendeződést a berögzült rendszerhez. (Paár Ádám erre született válasza itt olvasható.)

Az első kérdés gondolatkísérletünk során az kell legyen, hogy megvizsgáljuk, a hódoltság idejében, majd a későbbiekben kik képviselték a magyar nemzet érdekeit és kik álltak ezzel szemben. Magyarán azzal a sok száz éves toposszal érdemes leszámolni, miszerint két pogány között akart megmaradni a magyar magyarnak. Ennek kifejtése meghaladná az írás kereteit, de tényszerűen megállapíthatjuk, hogy amíg

a Habsburgok által irányított területen a magyar államiság alapvető kritériumai megmaradtak,

addig a törökök által elfoglalt országrészeken mérhetetlen pusztítást végeztek.

Eperjessy Kálmán jegyzi meg A települési rend bomlása című írásában, hogy még a II. József idejében rajzolt térképek is hemzsegnek az elpusztult falvak, várak és templomok jelzéseitől, egy 1699-ben készült térképen pedig a készítő tízféle jelkulcsot volt kénytelen használni, hogy a rombolás különféle típusait megfelelően ábrázolhassa. Bács megye, amely a törökök előtt 5 várral, 16 mezővárossal és 213 községgel bírt, szinte teljesen lakatlan lett. A Dunántúlon százszámra lettek a földdel egyenlővé évszázados települések. Nem elfoglalás, hanem letarolás volt, amely népességvesztés egyébként Trianonnak is megágyazott.

Ezt a nagyságrendet összehasonlítani a császári erők időnként valóban súlyosabb túlkapásaival és bizonyos jogfosztó intézkedéseikkel, számomra megkérdőjelezhető érvényességű disputa.

A törököket megelőzően az Alföldön 2-3 kilométerenként követték egymást – az egyébként jellemzően magyar – falvak. Ma ennek a településszerkezetnek nyomást sem találjuk. A mai napig nem jutott el elegendő hatásfokkal az emberekhez, hogy

milyen helyrehozhatatlanul tette tönkre a magyarságot az a 150 év, éspedig a török pusztítás miatt.

Még mindig tele van a fejünk olyan romantikus tévképzetekkel, amit A koppányi aga testamentuma és hasonló művek, legendák és mesék alapoztak meg. Komoly embereket találunk, akik nemhogy egy szinten tárgyalják a Portát és Bécset, de időnként utóbbit húzzák lejjebb.

És a pusztítás nagyon halvány és vázlatos ismertetése után azt is tudnunk kell, hogy a kurucok a megjelenésüktől fogva a Porta hatalmi érdekeinek megfelelően jártak el. Ahogy igen gyakran a vazallusi szerepéből egyszer sem kieső Erdélyi Fejedelemség is, de ez megint messzire vezetne. 

Hogyan lehet az, hogy Thököly Imrének, ennek a hazáját sokszorosan eláruló, Magyarországnak folytatólagosan a szükségesnél hosszabb szenvedést okozó rablólovagnak, akit II. Rákóczi Ferenc is gyűlölt, a mai napig szobra állhat a Hősök terén?

Mert ha kurucokról beszélünk, akkor bizony meg kell említenünk Thökölyt is. Őt, aki még 1683-ban is a törökök oldalán harcol, többek között Apaffyval, de az 1697-es zentai csatában ott áll az ellenség sorai között. Rendben, az ő reputációja már igencsak inog és szétesőben van, de a hagyományos panteonnak még mindig része.

Nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a hegyaljai felkelés kirobbanásakor még tartott az ország déli részén a törökök kiűzése. Innen volt kénytelen a császár csapatokat elvonni, elhúzva a hadjáratot, több szenvedést okozva a déli részeknek, és pár évvel később ezeknek a kurucoknak lett a vezetője Rákóczi. Anélkül, hogy bővebben elemezném a 18. század első évtizedében történt hadi mozzanatokat és okait – hiszen ezt már előttem megtette Paár Ádám –, annyit mindenképpen meg kell jegyezzek, hogy

a kuruc felkelés idegen hatalmi haszonélvezői a törökök és a franciák voltak.

Ezért inkább csak kettő, korábban nem tárgyalt eseményre térnék ki, amelyek jól megvilágítják a történések egyéb vonatkozásait is. És tényleg csak mintegy mellékesen hozzátéve, hogy a szatmári béke a lázadás vezetőinek is teljes restaurációt és rehabilitációt kínált, ami egyenesen Rákóczira is vonatkozott – volna. Minden politikai előjoga, mindenkinek megmaradt – volna.

Az első az ónodi detronizáció, ami elejétől a végéig egy törvénytelen aktus volt. Kezve azzal, hogy Mátyás a bécsújhelyi egyezményben elismerte a Habsburgok jogos trónigényét, majd az 1687-es országgyűlés idején a rendek lemondtak a szabad királyválasztás jogáról. Azt, hogy mi hogyan ítéljük meg ezeket a cselekedeteket, a törvényesség szempontjából irrelevánsak. Arról nem is beszélve, hogy a kiváló jogtudóstól, Molnár Kálmántól tudjuk, a Szent Korona tanán alapuló magyar közjog nem ismeri a trónfosztás lehetőségét. Mivel a törvényesség szempontjából ez érvénytelen cselekedet, ezért a későbbiekben megállapítani sem kell a meg nem történtét.

A második egy ennél bizonyos szempontból még súlyosabb cselekedet. 1717-ben Rákóczi és Esterházy Antal szervezésében történik meg a Magyarországot ért utolsó tatárdúlás, amikor

török zsoldban, számos kuruccal a rablóhadseregben pusztítanak Erdélyben és Székelyföldön.

A kurucok nagyjából utolsó, komolyabb cselekedete ez. Arról pedig újfent ne beszéljünk, hogy a 17. század végén és a 18. század elején milyen pusztítást végeztek, ami a katolikus templomokat, kegyhelyeket és klerikusokat illeti, aminek egyik legjellemzőbb példája a Sátoraljaújhelyen 1679-ben történtek.

A magyar történelemszemléletnek és különös tekintettel a magyar közszemléletnek szüksége van arra, hogy valódi nemzeti hősöket tisztelhessen. Ezért – ha már a 20. századot tekintve néha imponálóan el tudjuk végezni a munkát – éppen ideje van annak, hogy visszatekintsünk a régebbi korokra is. De minimum is beszéljünk, vitázzunk, érveljünk. Sokat.

Összesen 279 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalard
2023. március 20. 11:54
Kedves Trombi, miért nem költözöl Ausztriába? Te magyar vagy egyáltalán? Ugyebár a gonosz Thököly, aki fel mert lázadni a magyar prédikátorokat gáylarabságra küldő osztrák barátaid ellen. Ugyebár szegényeknek az volt a bűne, hogy nem katolikusok voltak... Tudom, hogy számotokra ez halálos bűn, és megérdemelte mind a 42, és az a 10 is, aki leírhatatlan kínok közt meghalta gályán, a többi 32 is Michiel de Ruyter holland tengernagynak köszönhette az életben maradását. A jó Habsburg király, aki a Szent Koronára tett eskűjét megszegve, folyamatosan szenvedésre kárhoztatta az országot, és a főleg a hatalma alatti magyarokat. Igen, Thököly, szövetkezett a törökökkel. De nem egy jó ellen szövetkezett a törökkel, hanem egy ugyanolyan rossz ellen, mint maguk a törökök voltak. A te drága Habsburgjaid, illetve azok, akik jogtalanul Ferdinándot királlyá koronázták, okozták Magyarország 150 éves török megszállását. Ha ez nem történt volna meg, Magyarország egy ideig (Szulejmán haláláig) török hűbéres maradt volna, majd akár a gyengülő oszmán birodalom ellenében el is nyerhette volna a függetlenségét. De bele kellet rondítaniuk ebbe a drága Habsburgjaidnak, és jött az ország három részre szakítása, a magyarság 2/3-ának elpusztulása, és helyükbe románok, szerbek, és egyéb népségek beköltözése... És ez csak a kezdete volt annak, amit törvénytelen Habsburg királyaid (mert, egy kivételével, nem az ő jóvoltukból elpusztított székesfehérvári Boldogasszony székesegyházban koronázták meg egyiket sem, és ez a magyar koronázások szakrális rendjének a felrúgása, ezáltal az eképp végbemenő koronázások érvénytelenítése is volt) okoztak a magyarságnak. Az átok Trianonig tartott és annak az okozója volt.
Einar
2018. május 15. 21:45
Kristóf, jól nézd meg kikkel kerültél egy oldalra kuruc-labanc kérdésben, gondold át újra, hogy mehetett ez régen is, kik is képviselik itt a hagyományt valójában, aztán köpd szépen szembe magad.
heizer
2018. május 15. 09:16
Én nem akartam metafizikai térre vinni ezt a vitát, de ha már: "A magyar nemzet szabadságáért bárkivel, az ördöggel és a törökkel is szabad összefogni." "Labancként élni már nem érdemes." Szóval ez így együtt már a halál poltikája. Erre az útra bárki nyugodtan mehet, ha akar. De lesz szíves nem feláldozni hagymázas képzelgései miatt a többieket.
heizer
2018. május 15. 09:00
Furcsa ez nekem: Hogyan lehetséges, hogy elvileg a történelmünket jó ismerő emberek teljesen más következtetéseket vonnak le ugyanazokból az ismeretekből. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy egyfajta vágy által vezérelt gondolati struktúrából szőnek hálót a történelmünk köré, azért mert az olyan romantikus, a szabad és független Magyarország.. Holott a realitás a következő: immár 500 (majdnem 600) éve annak, hogy a környék nagy birodalmai (plusz még aki erre tolja a képét) azokon a keleti sztyeppéken és pusztákon vívják élet halál harcukat amelyekhez mi is tartozunk. (de visszamehetünk régebbre és azt látjuk, hogy ez a környék egy történelmi átjáróház). Birodalmak pusztultak bele az itt lejátszott csörtékbe, miközben az itt lakókat faragták és sanyargatták megállás nélkül. Itt dőltek el, itt vívták: - Az oszmán-keresztény háborúk, azok majd 300 éves folyamatos harcait, - a harmincéves háború, - a svéd-orosz háború, - a habsburg-porosz háborúk, - a napóleoni háborúk, - a 48-as forradalmak, - a német egyesítés háborúi, - az első vh - a lengyel-szovjet háború - a 2 . vh - és itt tervezték megvívni a minden addiginál durvább harmadikat is, még 30 évvel ezelőtt is. Valószinűleg ezek a tervek mostanában egyes terepasztalok körül néha elő-előbukkanak. Nálunk sokkal-sokkal nagyobb és erősebb nemzetek buktak itt, korszakok legyőzhetetlennek hitt hadseregei tűntek el a semmiben, miközben az itt élő kis népeket vagy kijátszották egymás ellen, vagy felhasználták, vagy ledarálták. Nincs, nem volt és soha nem is lehet, hogy itt egy ekkora ország az abszolút függetlenségre tartósan berendezkedve képes legyen megmaradni. Nem lehet kijátszani egymás ellen nagyhatalmakat, mert egyszerűen ledarálják azt aki az útjukba kerül, vagy aki már nem kell a céljaikhoz: így jártunk mi a habsburg-török harcok idején, így jártak a lengyelek a 18. században és a 2. vh-ban, így jártak az ukránok a történelmük folyamán mindig, a szerbek, a balti népek, még a hatalmas és legyőzhetetlen katonaállam Poroszország is! És hát rohadtul sikerült a kijátszás a II. vh-ban is , pl. nekünk. Félve jegyzem meg: talán a románok. Nekik ez elég jól ment. De aki úgy akar magyarként büszke lenni a hazájára, hogy az már nem magyar, hanem igazából úgy viselkedik, mint egy román, úgy lehet megbízni benne mint egy románban, és annyira szarik mindenki másra mint egy román (a "román" alatt nem az egyes embereket, hanem a történelmük során a román politikusokat tessék érteni), az igazából egy román. A Trianon utáni földrajzi adottságainkkal ez gyakorlatilag hatványozottan igaz. Nincsenek természetes, védhető határaink. Nem vagyunk Svájc vagy Ausztria, akiknek a semlegességét a hidegháborúban azért garantálták, mert gyakorlatilag nem éri meg azokért a helyekért háborúzni. Az olyannyira áhított függetlenség önmagában nem érték. A függetlenség egy állapot. Következhet belőle jó és rossz is, önmagában nem garancia semmire. Illetve egyre igen: arra, hogy Te leszel az első, akinek az érdekeit mindenki le fogja szarni. Vajon a 2. vh. miért a lengyelek felosztásával kezdődött??? Na pont ezért! Olyan szövetségesben bíztak, akinek nem voltak erre érdekeltésgei, érdekei, és hát hadserege se. A megmaradás mindennél fontosabb. Semmire nem megyünk azzal, ha hősiesen eltűnünk a nemzetek tengerébe, lábjegyzetként a történelem könyvek alján. Esetleg marad belőlünk valami megcsodálni való kuriózum, egy skanzen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!