Megbüntették az egri kórházigazgatót

2018. május 09. 22:26

A Fidesz mellett kampányolt dolgozóinak, az NVB megbírságolta.

2018. május 09. 22:26

Megbüntette a Nemzeti Választási Bizottság Vácity Józsefet, az egri Markhot Ferenc Kórház igazgatóját, adja közre a hvg.hu.

Vácity ellen a helyi LMP-s Komlósi Csaba emelt kifogást. A politikus azt kifogásolta, hogy az április 8-i választás előtt a kórházigazgató az intézmény dolgozói között levelet küldött szét, melyben támogatásáról biztosította Nyitrai Zsolt Fidesz-KDNP-s jelöltet.

A levélben úgy fogalmazott:  „Most talán néhányan azt mondják, hogy egy kórház főigazgatója nyíltan ilyet nem tehet. De igen, megtehetem; mert nekem az a dolgom, feladatom, hogy a kórházunkat úgy irányítsam, hogy az a munkatársi közösségnek a legjobb legyen, és ezáltal a reánk bízott betegeket a lehető legjobban tudjuk szolgálni”. Dicsérte Nyitrai Zsoltot is, aki szerinte  „a jó gazda szemével folyamatosan figyelt, és soha senki annyi anyagi és erkölcsi támogatást nem harcolt ki”, mint Nyitrai.

Ezután egy táblázatot is mellékelt, „Kire szavazzunk” fejléccel, melyben pontokba szedve felsorolta, szerinte miben is fejlődött az ország a balliberális kormányzatokhoz képest.

Forrás: hvg.hu

Mindezek alapján az NVB 138,000 forint megfizetésére kötelezte Vácity Józsefet. Vácity egyébként kifejtette, szerinte ő nem a Fidesz és Nyitrai támogatására buzdított, csupán azt osztotta meg alkalmazottaival, ő kire szavaz.

Vácity – aki egyébként baján fideszes önkormányzati képviselőként is tevékenykedik – nem úgy tűnik, hogy megbánást tanúsított volna. Egy székelyviccbe ültetve fejtette ki, szerinte „megérte” az akció.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2018. május 10. 12:25
"Vácity – aki egyébként baján fideszes önkormányzati képviselőként is tevékenykedik – nem úgy tűnik, hogy megbánást tanúsított volna." Miért kellene megbánást tanúsítania?
Kardinális
2018. május 10. 08:51
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/heves/hirek/kozel-6-milliard-forintbol-ujul-meg-az-egri-markhot-ferenc-korhaz Avagy "Az Orbán-kormány lezüllesztette a magyar egészségügyet" című csehszlovák filmszatíra 173. része.
Biivisz
2018. május 10. 08:39
Nem mellesleg - személyes tapasztalat alapján - az Egri kórház az egyik legjobban működő magyar kórház. A Vácity által bevezetett rendszer révén nem halmoznak föl adósságokat (sőt tartalékuk van), és szinte kizárt a páciensek kárára elkövethető emberi mulasztás. Jellemző a magyar egészségügyi vezetőrétegre, hogy ezt a rendszert már az előző kórházában is bevezette, de mikor átment Egerbe, az utódja leépítette. Nem teszi ugyanis lehetővé a zavarosban halászást, az állami pénz leszivattyúzását.
Biivisz
2018. május 10. 08:09
Je suis Vácity!!! :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!