A jövő csak a múlt stabil fundamentumaira épülhet

2018. május 08. 08:28

Magam az egyes területek együttműködésében, szinergiájában hiszek. Interjú.

2018. május 08. 08:28
Kásler Miklós
Magyar Idők

 A miniszterelnök már a választások napján egyértelművé tette, hogy a következő négy év kormányzásának fókuszában a demográfia áll majd. Az Emmihez tartozó egyes területek hogyan tudják ebben segíteni a kormányt?

A családok további támogatása, az egészségügyi ellátás minőségének javítása, az oktatási rendszer értékalapú átalakítása, a hazaszeretetre nevelés és a munkaalapú társadalom erősítése mind a demográfiai mutatók javítása érdekében történik. A családtámogatásokat illetően segíteni kell a leendő szülőket abban, hogy ne csak tervezzenek nagy családokat, hanem valóban vállaljanak több gyermeket. Mert ma nagy az eltérés abban, hogy a fiatalok hány gyereket szeretnének és végül mennyire vállalkoznak. Ennek részben anyagi, részben szemléletbeli okai vannak, mi mindkettőn megpróbálunk változtatni, mert a család érték, a legfontosabb értékek egyike.

A népesedéspolitika kiemelt szerepe jelenti-e egyben azt is, hogy a családügyi államtitkárság az Emmin belül amolyan zászlóshajó lesz?

Magam az egyes területek együttműködésében, szinergiájában hiszek, és igyekeztem a munkatársakat is úgy megválasztani, hogy jó eséllyel képesek legyenek a korrekt együttműködésre. Nagyon sok interakció lesz, igazi csapatmunkát várok a munkatársaimtól, akik egyenrangú felek lesznek a közös célok megvalósításában.

A tárcán belül átalakítja-e a jelenlegi struktúrát? Az már ismert, hogy az egyházügyi kérdésekkel a jövőben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mellett foglalkozik majd Soltész Miklós államtitkár.

Ez így lesz a nemzetiségi ügyekkel is. Az oktatásügyön belül helyettes államtitkárság formájában tervezünk egy új profilt: szeretnénk kiépíteni, illetve erősíteni a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatást, támogatni az ilyen intézmények létrehozásában a helyi közösségeket. Ez a nemzeti érdekek érvényesítése szempontjából rendkívül fontos. Speciális lesz a viszony a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériummal, főleg a műszaki felsőoktatás területén. De minden közös téma mentén partnerségre törekszünk a többi tárcával is.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sárkány
2018. május 08. 14:13
Nem kell mindenhez értenie, csak a szinergia teremtéshez, a jó szakembereket kell tudnia mozgatni...csapatban és együttműködésben kell harmonizálni a családtámogatást és a kiművelt emberfők, no meg az egészséghez, sporthoz, szociális ügyekhez való jogok biztosításával...erre csak olyan ember képes, aki nagy tudású, már kiépített egy jól működő országos szolgáltatást és képes megválogatni a munkatársait, az elvégzett munka és az eredményeik alapján...Az, hogy a miniszter nyíltan keresztény, nem jó hír a liberálisoknak, de országgyűlési képviselőiken keresztül hallathatják a hangjukat...
Vakfolt
2018. május 08. 14:12
Hát a kápé természetesen sosem sértés, de a gyerekneveléshez valóban több kell és nem csak pénzből, hanem sok minden másból is.. és leginkább nem anyagiakból!
zakar zoltán béla
2018. május 08. 13:12
Ha egy embernek 25-30 éves korára nem nő be a feje, meg a lágya, akkor maradjon kamasz vagy dudus!
zolizolizoltan
2018. május 08. 10:11
Ha jól értem, a keresztény fundamentalizmust kellene szembeszegezni az iszlám fundamentalizmussal. Nem lesz ebből világégés? Megkérdezte valaki Ferenc pápát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!