A politikai senkiföldjén találkozott Orbán ellenzéke

2018. április 16. 12:08

A Fidesz egyelőre nyugodtabb lehet, mint valaha.

2018. április 16. 12:08
Pető Péter
Pető Péter
24.hu

„Jelenleg ez az út a politikai senkiföldjére vezet, ahol a felelősségelosztások és a döntéshozatalok egyszerűen nem találkozhatnak optimálisan, a pártlogika és a pártonkívüliség logikája szükségszerűen különbözik, miközben a szereplők fundamentális érdekei sem találkoznak. Mindebből az következik, hogy a Fidesz egyelőre nyugodtabb lehet, mint valaha. Olyan bonyolult helyzet jött létre az ellenzéki térfélen, ami egyelőre inkább csak tovább bonyolódni tud, semmint tisztázódni. Erre máris lehetőséget nyújt majd a most szombati újabb tüntetés, amelyen jó eséllyel már kevesebben lesznek, mint az elsőn, és éppúgy eredmény nélkül távozhatnak, ahogyan első alkalommal.

Ennek alternatívája csak az ügyalapú társadalmi ellenállás lehet, amely képes fenntartani az elégedetlenséget, csatornázni a dühöt, miközben politikai stratégiai kérdéseket nem színpadról old meg, és figyelembe veszi a realitásokat. Így juthat közelebb a NER egyes intézményeinek (ügyészség, MTVA) megroppantásához, amiből következhet a politikai téren bizonyos elmozdulás, a hatalmi rendszer bizonytalanodása, amely lehetőséget teremt az ellenzéki politika konfliktusközpontúvá tételére. A tiltakozók úgyis igazságot keresnek első körben, nem pedig választókerületi elnököket.

Ha viszont az elérhetetlen célok kitűzése folytatódik, ha eredmény nélküli események követik egymást, akkor gyorsan kivezetik a felháborodás képességét a társadalomból, és lehetővé teszik a rendszer további betonozását, miközben konszolidálják a választáson irtózatos erővel leszavazott parlamenti ellenzék helyzetét.

Ma ez látszik a legvalószerűbb forgatókönyvnek. Ez jelentené azt, hogy végül a politikai senkiföldjén találkozott az Orbán-rendszer ellenzéke. És ott is maradt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2018. április 17. 07:56
"Fenntartani az elégedetlenséget, csatornázni a dühöt"... Micsoda européer, demokratikus gondolatok..
syphax
2018. április 17. 06:05
Sajátságosan TORZ sőt beteges gondolkodásmódra vall az, hogy addig amig: 1.) Márky-Zay egy hónappal ezelőtt választást nyert Hódmezővásárhelyen, ADDIG SEMMI BAJ NEM VOLT EZZEL(!!!) a VÁLASZTÁSI szisztémával! 2.) Amig 2018. április 8-án koraeste még csak arról volt szó, hogy "A MAGAS VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL MILYEN NAGYON JÓ AZ ELLENZÉKNEK" és milyen bölcs is a magyar nép, hogy soraiból ilyen sokan elmentek szavazni...etc..etc..És Budai Bernadett MSZP-s szóvivő lelkendezett emiatt kamerák előtt, mert persze még nem tudta a később tudhatókat, nos, addig, ADDIG SEMMI BAJ NEM VOLT EZZEL(!!!) a VÁLASZTÁSI szisztémával! 3.) Egyáltalán semmi baj nem volt addig a választási rendszerrel, amig az ellenzék--BALGÁN(!)--azt hitte, hogy nyer. Addig csak únos úntalan azt mantrázták, hogy "kormányváltó légkör van" jajjdejó, jajjdejó....ADDIG JÓ, NAGYON JÓ VOLT a "választási" rendszer. Csak most "rossz", hogy BESZART MINDEN SZERENCSÉTLENKEDÉSÜK, és nyilvánvalóvá lett, hogy tokkal vonóval SEGGHÜLYÉK!!!! No, mostakkó' rossz a választási rendszer... 4.) Időközi választásokat nyertek önök egy csomót 2014 és '18 között KÉSZ ZOLTÁNNAL és egyebekkel... Akkor nem volt rossz a választási rendszer, amior önök nyertek basszák meg! Tudják mit?..Átlátni a szitán: NEM ROSSZ, csak az a bajuk, hogy SZARRÁ VEERTÜK önöket oszt' kinjukba' nem tudnak jobbat kitalálni--ellenzéki hülyeurak és hülyepicsák....EZ a nagyigazság!!! Önök meg hadoválnak-gajdolnak hülyeségeket összevissza...mint mindig!
Demonic infestation
2018. április 16. 20:11
"A tiltakozók úgyis igazságot keresnek első körben" Az igazság egy elefánt: http://hasznaldfel.hu/2014/10/vakok-es-az-elefant-egy-tortenet-az-igazsag-kereseserol.html
KötőDániell
2018. április 16. 16:51
https://gorbetukor.blogstar.hu/2018/04/15/a-tuntetes-minden-lenyegi-kovetelese-teljesult-/51268/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!