Száll egy pofon a szélben

2018. április 16. 07:43

Az LMP haláltusájának értelmezése megérdemel egy mélyebb áttekintést is.

2018. április 16. 07:43
Paranoid Android
Paranoid Android
Ki ette meg?

„Az LMP haláltusájának értelmezése azért megérdemel egy mélyebb áttekintést is, függetlenül attól, hogy az említettek együtt tették tönkre a pártjukat.

Az LMP zöld, globalizációkritikus és a hazai politikai élet végzetes megosztottságát meghaladni kívánó alapértékei nem voltak ördögtől valók, a párt ugyanúgy a gyurcsányizmusra adott reakcióként jött létre, mint a Jobbik. Óriási tehertételként nehezedett azonban rájuk, hogy budapesti alapítói között többségben voltak azok a kriptoszadeszos alakok, akik nem fértek hozzá az SZDSZ törzsgárda irigysége folytán a politikai és az anyagi javakhoz.

De mindazokat a szörnyűségeket behozták az LMP-be, ami az SZDSZ-t a magyar történelem legocsmányabb, legkártékonyabb és legembertelenebb bűnszervezetévé tette.

Az alapítók és különösen a vidéki LMP-sek szándéka szerint a párt erkölcsi alapvetése egyértelmű volt, soha semmi együttműködés az MSZP-SZDSZ konglomerátum szervezeteivel és 2006 személyes felelőseivel. Az LMP története azóta szinte mindig arról szól, hogy bizonyos csoportok és személyek (kívülről és belülről is) megpróbálják a pártot erről az útról letéríteni és beolvasztani a liberális ellenzéki csoportot alkotott mindenkori antiorbánista csürhébe.

A törésvonal általában mindig Budapest-vidék ellentétet is megtestesített, de Budapesten is lehetett annyi elvhű elempést találni, hogy a 2013-as első pártszakadáskor szűken többségben legyenek az elvtelen összefogás ellenzői.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. április 16. 17:21
LMP-s plakát: Most mi következünk. A ruhatárban.
Flydo
2018. április 16. 14:11
Az se felejtsük el, hogy ez az első párt Magyarországon, amely a szélsőségesen férfigyűlölő genderista feminizmust fő politikai ideológiává emelte. Sok babér nem termett nekik (így sem). Ez a fajta férfigyűlölet igazából már a nőknek sem jön be.
Kanóc
2018. április 16. 14:01
Azért kicsit mosolyogni lehet az ilyen elemzéseken. A dolog inkább ott kezdődik: hogyan lehetett egy ennyire buta, önbizalomhiányos, agresszív pinát megtenni pártelnöknek? Így már eleve garantált volt a bukta. A kezdeti bohóckodásaikkal (molinózás, odaláncolás, stb) meg már eleve szétbaszták a renoméjukat. Schiffer meg egyszerűen csak kiszállt. Odaszart az Agóra közepére, aztán elegánsan odébb sétált. Szóval már az is érdekes, hogy egyáltalán ismét bejutottak a Parlamentbe ezek a Lipóciai Mihaszna Performerek. Egyetlen épkézláb ötletük, megmozdulásuk nem volt egész idő alatt. Na mindegy.
Karbantartó9
2018. április 16. 11:05
"egyetlen értelmezhető kampánytémájuktól a váltsukleagyurcsányorbántól.." gyurcsány és Orbán szerinted egy platformon vannak? Szerintem dongold át újra! Ráadásul az nem irány, hogy "váltsuk le"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!