Az Arab Liga elítélte a vegyi fegyverek használatát Szíriában

2018. április 16. 07:18

Az Arab Liga tagállamainak vezetői nemzetközi vizsgálatot követelnek az ügyben.

2018. április 16. 07:18

Az Arab Liga tagállamainak vezetői elítélik a vegyi fegyverek „bűnös" használatát Szíriában, és nemzetközi vizsgálatot követelnek az ügyben – jelentette be a szaúdi külügyminiszter-helyettes vasárnap. Adel al-Dzsubeir sajtótájékoztatón beszélt erről Dahránban, miután véget ért az Arab Liga egynapos csúcstalálkozója. 

A tanácskozáson elfogadott zárónyilatkozatban azonban nem említették meg Szíriát, az arab országok tartózkodtak attól, hogy a dokumentumban egységesen támogassák vagy elítéljék az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország által szíriai célpontok ellen indított csapásokat. Míg Szaúd-Arábia, Bahrein és Katar korábban támogatását fejezte ki a nyugati országok lépése iránt, más arab államok, köztük Irak és Libanon, elítélték azt.

A házigazda Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó „Jeruzsálem csúcstalálkozójának" nevezte a tanácskozást, tekintettel arra, hogy a palesztinok sorsa továbbra is az arab országok „szívügye". Az arab államfők a tanácskozást megnyitó beszédeikben a palesztin ügy melletti egységüket és lankadatlan támogatásukat emelték ki.

A szaúdi király bejelentette, hogy 150 millió dollárt adományoz a kelet-jeruzsálemi iszlám vallási ingatlanok javára. Ismét elítélte az Egyesült Államok azon döntését, hogy Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. 

Adel al-Dzsubeir külügyminiszter-helyettes a bírálattal kapcsolatban leszögezte: nincs ellentmondás abban, hogy miközben Szaúd-Arábia szoros stratégiai kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal, bizonyos lépéseiről igyekszik lebeszélni. 

Szalmán bin Abdel-Azíz további 50 millió dollárt ajánlott fel az ENSZ égisze alatt a palesztinokat segélyező szervezet (UNRWA) munkájának támogatására. Az UNRWA márciusban jelezte, hogy csak nyárig rendelkezik a szükséges anyagi forrásokkal. Tevékenysége egyebek mellett azért került veszélybe, mert Washington az év elején bejelentette, hogy tetemes mennyiséget visszatart a palesztinokat támogató ENSZ-szervezetnek átutalandó támogatásból. Pierre Krahenbühl, az UNRWA főbiztosa nemrég azt közölte, hogy összesen 441 millió dollárra lenne szükségük, de eddig csak 100 millió dollár értékben érkeztek felajánlások adományozóktól.

A házigazda szaúdi uralkodó arról is beszélt a 22 tagú Arab Liga csúcstalálkozóján, hogy Iránt terheli a felelősség a térségben tapasztalható instabilitás és a konfliktusokba való beavatkozások miatt. 

Ahmed Abul-Geit, az Arab Liga főtitkára hangsúlyozta, hogy az arab ügyekbe való beavatkozás mértéke korábban soha nem látott szintre jutott. Szerinte Szíria összeomlásáért - Bassár el-Aszad szíriai elnök mellett – azok a nemzetközi szereplők tehetők felelőssé, akik a saját stratégiai céljaikat próbálják elérni a konfliktusban. Ezek közül a legfontosabb az iráni beavatkozás, amely nem az arabok jólétét vagy érdekét szolgálja – emelte ki a főtitkár.

Aszad elnök nem kapott meghívót a tanácskozásra, és nem volt jelen a katari emír sem, csak Katarnak az Arab Ligához akkreditált diplomatája. Az 1945-ben alapított szervezet a csúcstalálkozóin csak ritkán határoz konkrét intézkedésekről. Legutóbb ez 2011-ben fordult elő, amikor az Arab Liga felfüggesztette a polgárháborúba süllyedő Szíria tagságát.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!