Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Folkfergeteg: hétvégén megint táncháztalálkozó

2018. április 14. 12:30

Néptánc, népzene, népművészet, folkkocsmák, hírességek és Szabó Balázs Bandája várja az idei táncháztalálkozó vendégeit.

2018. április 14. 12:30

Táncházakkal, népművészeti vásárral és gálaműsorokkal várja az érdeklődőket vasárnapig estig a 37. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, amelynek fő helyszín ezúttal is a Papp László Budapest Sportaréna.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett esemény megnyitójaként Halljunk szót! címmel tartottak koncerttel egybekötött bemelegítő nyitó táncházat pénteken a Fonó Budai Zeneházban, többek közt a Magyarpalatkai Banda tagjainak részvételével. A Rácskert táncházában kalotaszegi zenészek, többek közt „Kisneti” húzta.

A Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással megvalósuló táncháztalálkozó a Tánchagyományaink című programmal indult szombaton a sportaréna küzdőterén, ahol a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységeket és a magyarországi nemzetiségeket ismerhetik meg az érdeklődők táncházak és bemutatók révén.

 A gyerekeket Aprók tánca, kézműves foglalkozások és Tücsökringató várja, majd a művészeti szakiskolák is bemutatkoznak. A szombat esti gálaműsorban fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek. A programot össztánc teszi teljessé.

Szombat este nem csak az arénában, hanem a város több pontján lesz táncház a rendezvényhez kapcsolódóan, például a már említett Rácskertben. 

Vasárnap az észak-magyarországi régiót bemutató Aprók bálján a gyermektáncosok mellett a közönség tagjai is részt vehetnek a táncokban, valamint kipróbálhatják magukat a népi játékokban és ügyességi versenyeken. A gyerekeket emellett interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók, míg a felnőtteket Ínyenc táncház is várja. 

A Minden magyarok tánca elnevezésű programban a határon túli magyar néptáncosok és népzenészek kapnak teret tudásuk bemutatására. Szombat és vasárnap délután kamaratermi népzenei koncertek is várják a látogatókat. 

A Népművészeti Kirakodóvásár a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenésére ad lehetőséget. A programot mindkét nap fotókiállítások, könyv- és CD-bemutatók, valamint filmvetítések gazdagítják.

A vasárnap esti gálakoncerten Szabó Balázs Bandája lép fel, amely erre az alkalomra népzenészekkel (Fekete Márton „Kispuma” – brácsa, Molnár Péter – bőgő, Heit Lóránt – hegedű) egészül ki. Az eseményt a Mindenki tánca - A székelyeké című, a táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkció zárja, amelyben a legkiválóbb énekesek és a táncháztalálkozó fesztiválzenekara közreműködésével több száz, népviseletbe öltözött táncos a nagyközönséggel együtt idézi fel a hajdani falusi bálok hangulatát.

A táncháztalálkozó honlapja itt tekinthető meg, ahonnan már mobilapplikáció is letölthető a tájékozódást segítendő.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2018. április 15. 00:45
Szilvay G! Egy-két videó jöhet a falusi bálról!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!