Megjegyzések a Magyar Nemzet megszűnéséhez

2018. április 12. 10:39

Veszprémy László Bernát
Mandiner

Nem a fideszes kétharmad, hanem saját tulajdonosa, Simicska Lajos hallgattatta el a lapot.

A nyilasok és a szovjetek után most a harmadik fideszes kétharmad némítja el a Magyar Nemzetet – állítja a 444.hu a napilapról, melynek tegnap jelent meg utolsó kiadott példánya. Igen nagy állítás, ami természetesen nem is nagyon tartható: nem a fideszes kétharmad, hanem Simicska Lajos, egykori „fideszes oligarcha”, újabban „a magyar demokráciát megmentő oligarcha” hallgattatta el a lapot.

A fenti tévedés mellett azonban sokkal kellemetlenebb dolgokkal is szembe kellene néznie azon közíróknak, akik szerint újfent megszűnt a sajtószabadság, s akik közben valószínűleg a megannyi, sokszínű és piacvezető ellenzéki orgánumok egyikében osztják meg véleményüket. Ezekre rámutató megjegyzéseket kívánok tenni az alábbiakban.

Első megjegyzésem, hogy a „polgári kritika”, a „jobboldali vagyok, de nem így” című önazonosságnak nem volt tartós alapja. Hiba volt egy szélsőjobboldalt szponzoráló oligarchától várni az új, polgári mozgalom kialakulását. Amikor a Magyar Nemzet elkezdett kritikus lenni Orbán Viktorral szemben, nem megcsömörlött jobboldaliak tömegei váltottak irányt, hanem Simicska Lajos; nem a polgári kritika dübörgő hangját képviselte a Magyar Nemzet, hanem Simicska Lajos személyes bosszújának adott ideológiai és közéleti hátteret: és most sem a magyarországi véleményszabadság utolsó bástyáját döntötte sírba a Fidesz,

hanem Simicska döntött úgy, hogy egy percig sem fizeti tovább bosszújának haszontalanná vált eszközét.

Hiba volt Simicskától valamifajta demokratikus, pluralizmust képviselni akaró nézetet elvárni. Nem erről volt szó: ő csak meg akarta buktatni Orbán Viktort. Se több, se kevesebb.

Az ellenzéki szemlélők közül egyedül Balavány György látta ezt be józanul cikkében:

Az a baj, kollégák, hogy az ember, akinek a kezében volt a buksza, nem tisztelt titeket. Nem tisztelt minket. Neki az újságíró nem ember, hanem bábfigura. Amíg használható, oké, aztán hidegvérrel pöcköli le a tábláról. Sosem tudta, médiatulajdonosként sem, hogy egy Magyar Nemzet nevű újság nem játék, hanem a nemzeti kultúra fontos része, nem akarnék én nagy szavakat mondani, de erre nincs kisebb.”

Második hozzáfűznivalóm, hogy mivel a fentieket eddig is lehetett tudni (lásd: „kiba*ok minden orbánistát”), ezért nehéz másra gondolni, mint hogy az Orbán Viktor bukására való spekulálás tartotta életben a lapot. Mi egyéb állhatott azon eszmei kavalkád mögött, amely az utóbbi időben a Magyar Nemzet volt? Ahol együtt szerepelt a Cink.hu-s Gazda Albert és a jobbikos kampányanyag, ahol együtt írt a hardcore feminista Antoni Rita és az antifeminista Puzsér Róbert? Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne akár érdekes gondolatokat is találni az ő írásaikban, de hogy egy helyen nem férhettek volna meg munkatársként – és nem alkalmi szerzőként –, az biztos.

Iménti megállapításom már csak abban is igazolódni látszik, hogy mostanra már több szerkesztő és laptulaj megemlítette nekem, hogy folyamatosan érkeznek a nemzetes CV-k a kormánypárti sajtóba. „Végig velünk volt”, „csak a gyerekei miatt maradt bent”, „semmi olyat nem írt”. A Magyar Nemzet egyik leghangosabban Orbán-ellenes újságírója most már az ellenzéket támadja Facebook-oldalán, és arról szónokol, hogy a baloldal nem értette meg a vidéki embereket. Én is ugyanezt írtam – csak még április 8. előtt, amikor még tétje volt. Mi más lehetne hát az oka a hirtelen hangvétel-váltásnak?

Az egzisztencia elvesztéséért való szimpátia csak azok esetében járhatna ki, akik autentikusan jobboldalinak tartják magukat, és ám hirtelen orgánum nélkül maradnak. Azonban a külső szemlélő okkal érezhette azt, hogy a Magyar Nemzetnél az összekötő kapocs az Orbán-ellenesség volt, nem pedig a jobboldaliság. Nehéz lenne más közös pontot látni a már fent is említett szerzői sokszínűségben.

Az Orbán-ellenességet viszont még rengeteg más orgánumnál – voltaképpen az orgánumok többségénél – meg lehet találni, így

aki csak ezt keresi, az könnyedén találhat még magának írói platformot, akár a baloldalon is.

Harmadik megjegyzésem a sajtószabadság sokadszori megszűnésére való érvelésre vonatkozik. Egy szabadpiacpárti (!) elemző most azt rakta ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán hibája, hogy veszni hagyta a Népszabadságot, és most pedig a Magyar Nemzetet.

Talán Orbán Viktor dolga lett volna megvenni fő nemezisének lapját? És ha megvette volna, akkor nem az lenne a probléma, hogy „miért kebelezte be”? És hogyan dolgozhatna együtt mondjuk egy új, kormánypárti főszerkesztő azokkal, akik az elmúlt időszak cikkeit jegyezték?

Még az is lehet, hogy megmarad a lap – legalább is erre utalt az egyik, utolsó számban megjelent írás –, de ha nem, akkor sem Orbán hibája, hogy Simicska Lajos önálló döntést hozott saját lapjával kapcsolatban. A helyzet az, hogy akit elvhű újságíróként kezelnek, azzal nem bánnak így 48 órával a választási vereséget követően. És ezt a bánásmódot talán korábban is lehetett volna érezni.

vissza a teljes nézetre