Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Német házelnök: A migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban

2018. április 01. 13:30

Wolfgang Schäuble szerint az iszlám Németország része, azt ugyanakkor elismerte, hogy migráció miatt erősödik az antiszemitizmus Németországban.

2018. április 01. 13:30

Mindenkinek el kell fogadnia, hogy Németországban egyre több lesz a muszlim – jelentette ki Wolfgang Schäuble, a német parlament alsóházának elnöke. A volt pénzügyminiszter szerint a történelmet nem lehet megállítani, ez a dolgok rendje. Közben még legalább 60 ezer bevándorló igyekszik Németországba – ők most az Égei-tengernél, menekülttáborokban várakoznak. A görög szigeteken egyre többen vannak, és megint egyre rosszabb a helyzet.

„Isten hozta a Moria börtönben” – írták Görögország legnagyobb befogadóközpontjának falára. Leszbosz szigetén több mint ötezer, a környező szigeteken összesen 13 ezer bevándorló él – kétszer annyian, mint ahány férőhely van.

Az egykor turista-paradicsomként ismert égei-tengeri szigetvilágon a migrációs válság óta a vendéglátóipar romokban hever. Ez a szíriai menedékkérő is azt mondta: tudják, hogy tönkretették a leszboszi turizmust. Hozzátette: nem akarnak Görögországban maradni, és szerinte a görögök sem akarják, hogy ott maradjanak.

Az ENSZ egyik aktivistája úgy fogalmazott: a helyzet tarthatatlan, a görögöknek és a bevándorlóknak is egyre fogy a türelmük. A Görögországban rekedt 60 ezer bevándorló többsége azt mondja: Németországba akar menni.

„El kel fogadnunk, hogy egyre több a muszlim Németországban” – jelentette ki Wolfgang Schaeuble a Bundestag elnöke. A Merkel kormány korábbi pénzügyminisztere úgy fogalmazott: a történelmet nem lehet megállítani, mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy az iszlám immár Németország szerves része. Elismerte ugyanakkor, hogy Franciaországhoz hasonlóan a bevándorlással együtt az antiszemitizmus is növekedésnek indult Németországban, ami – a házelnök szerint – az iszlámmal ellentétben nem lehet része Németország kultúrájának.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2018. április 02. 15:55
"Közben még legalább 60 ezer bevándorló igyekszik Németországba" Kaptak vízumot?
hátakkor
2018. április 02. 15:53
Egy màsik hatalmi döntés miatt meg a CO2 növekszik meg az àram àra.
tango47
2018. április 02. 10:39
Most képzeljük el, hogy valaki ezt hangoztatta volna Magyarország vonatkozásában az egri várban 1552-ben. Mit tett volna vele Dobó István?
catalina9
2018. április 02. 07:10
"Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy egy tudatos, baloldalinak mondható szellemi konstrukció megvalósításának a kapujában állunk, ami a nemzetállamokat Európában zárójelbe akarja tenni. Európát elárulták, és ha nem állunk ki érte, akkor ezt az Európát el fogják tőlünk venni, és ez a kontinens többé nem az itt élő polgároké lesz, hanem néhány jól szervezett, nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túl gondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő néhány évben – fogalmazott. Megjegyezte, ha most a Soros Alapítványra gondolnak, az nem indokolatlan.” és lám SOROS elvtárs meg is jelent a maga teljes valóságában. Elgondolkoztató, hogy a mostani hullám előzményeként, először az „arab tavasz” címen felvezetett amerikai-izraeli provokációsorozattal legyengítették a földközi tenger déli partjain fekvő arab országokat, majd Berlusconi és Sarkozy megbuktatásával legyengítették az északi partok védelmét. Aztán egy rozsdás zsanérokon nyikorgó, rossz ajtózárral, és folytonalvó portással rendelkező Görögországot hagytak Európa déli kapujának, az EU pedig gondosan vigyázott arra, hogy az alvó portást föl ne ébressze, nehogy aztán még kérje a belépőjegyeket.. Ebben a Néppárt semmiben sem különbözik a bolsiktól, legfeljebb annyi a különbség, hogy némi keresztény máz is fellelhető itt-ott, de azért nekik is Soros a pápájuk, akárcsak a Jobbiknak, aki éppen néppártosodik Végül pedig Merkel és a gyanúsan hirtelen eltűnő, józan eszű Ratzingert felváltó, infantilis Ferenc pápa biztosította, hogy hirtelen meginduló, Soros György által révkalauzolt tömegeket szinte beszippantsa a liberálisok által gügyévé tett keresztény értelmiség. Csodálatos módon a látványlibsik ezért annyira megszerették a pápát, hogy azóta alig vannak pedofil papok. Ennyi egyidejű véletlen nincs. Aztán jött a látványlibsik "közös megoldása": Bevándorlási szempontból csinálnak egy „nagy-nagy közös országot”, amelynek valamelyik határa biztosan érintkezik egy válsággóccal, ha ilyen éppen nincs, akkor csinálnak. Innen akkor már legálisan lehet importálni a balos szavazókat. A balos szavazók azonban mindenhol kellenek Soros elvtársnak, ezért azokat szét is kell teríteni szerte Európában. Ezt a valamilyen elosztási rendszerrel akarják elérni. Az a duma, hogy csak a menekültkérelmek elbírálásról van szó, átlátszó mese, mindenki tudja, hogy aki egyszer betette a lábát Európába, azt lehetetlen utána kitoloncolni. Ezek után majd bevezetik, hogy menekült az is aki, nem elég jómódú, akinek melege van, aki meleg, akit megcsalt a felesége Géza, Géza új férje Pista stb. stb. A kötelező jelleggel a Merkel, Hollande, Macron típusú félvezetők egy füst alatt ki is bújnak a választóik előtt vállalt felelősségből, mert majd széttárják a kezüket, hát kérem szépen ennyi jutott ránk, és ez kötelező. Utána majd állást kapnak a Goldman Sachsnál. No persze magukra is gondolnak a szabadságdílerek, emberjogisták, jogkufárok, és mindenféle Sorosügynökök, hiszen nagy tömege lesz itten az ártatlan áldozatoknak, a sínre lökött agysebészeknek. Bőven lehet a BBC kamerái előtt könnyezve jótékonykodni. Ezeket mind lehet „védeni”, lehet nekik jogokat adni, és ami fő, állandó üzemanyagot kapnak a rasszistázáshoz, antiszemitázáshoz vagyis willkomenskultur újratöltve. Micsoda fennkölt kultusza lesz a MÁS-nak! Lesz munkája, Majtényinak, Kőszegnek, hisztizhet Alföldi, Schilling, Gyurcsány, és a többi látványlibsi, és TGM is fasisztázhat kedvére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!