Húsvét előtt: gondolatok a megtorlásról

„Ismét március, a kormányfő ünnepi beszédében tovább szőtte a huszonegyedik századi magyar mitológia szövedékét civilizációs küzdelemről, harcról, árulásról, elégtételről. Hadijelentést adott a háborúról, amelyet a kormánypárt nem létező ellenségek ellen, de a magyar emberek élete árán vív. És azt ígérte, elégtételt fog venni mindazokon a honfitársakon, akiknek az életét, hazáját, jövőjét ez a kormány darabokra tépte, és akik most a még rendelkezésükre álló demokratikus eszközök segítségével fel akarják emelni a hangjukat, ki akarják nyilvánítani, hogy nem szándékoznak így élni tovább.

Elégtétel – ez meglehetősen különös kifejezés. Elégtételt becsületsértésért szokás venni, azért, ha az ember méltóságába gázolnak, jogait semmibe veszik. A kormány határozottan így érzi: az, hogy élni akarunk az alapvető jogainkkal, hogy méltóságot követelünk maguknak, a becsületükbe gázol. Elvégre így, nyolc év elteltével a kormányfőnek immár elidegeníthetetlen joga van az uralkodáshoz… izé – kormányzáshoz, és a pórnép ezt vitatja?! Ez elégtételt kíván! Számukra a magyar nép önrendelkezése felségsértés, zendülés: afféle matrózlázadás ez a hadihajóvá átminősített Magyarországon.

Mindez nem a neohorthysta, új darutollas úri felsőosztály gőgös megvetése a néppel szemben. Ahogy a kormányfő el is mondta, bennük nincs megvetés, nincs gyűlölet: „mi sohasem gyűlöltünk és nem is fogunk gyűlölni senkit”. Valóban: nem gyűlölnek senkit – derűs egykedvűséggel nézik, amint százezrek és milliók, a gondjaikra bízott honfitársaik életesélyei szertefoszlanak, amint az oktatáspolitikájuk generációkat nyomorít meg, amint idős és beteg embereket tesznek ki közvetlen életveszélynek az összeomlás határán álló kórházakban. Ők még a határokon megkínzott, háború elől menekülő tömegeket sem gyűlölik – semmit nem tudnak, és semmit nem akarnak tudni róluk.

Nincs bennük sem gyűlölet, sem meggyőződés, itt már csak az illiberális hatalom nyers logikája tör felszínre, amely szerint a politikai hatalom birtokosai nem a nép megbízásából töltenek be átmeneti pozíciót, hanem a politikai struktúra megingathatatlan középpontját képezik – a politikai hatalom kihívása a szemükben nem a demokratikus jogok gyakorlása, hanem már önmagában államellenes bűn, a politikai rend felborítására tett kísérlet; amely azonban nem méltányos jogi eljárást követel a joguralom szellemében, hanem megtorlást – vagy hogy is? Elégtételt.

Elvégre nincs időnk itt ilyen dolgokkal vacakolni, mint emberi méltóság, népi önrendelkezés – ostromlott vár vagyunk! Ez a hadiretorika nem puszta kampányfogás: a hatalom militarizálása lételeme ennek a kormánynak, ahogy az illiberális kormányzásnak világszerte Trumptól Erdoğanig. Az illiberális magyar kormány számára létkérdés, hogy Magyarország ne állam legyen, hanem hadtest, a magyar emberek ne állampolgárok, hanem „jó katonák”, a politikusok pedig ne a nép szolgálatára választott vezetők, hanem tábornokok. Ezek a politikai erők egy globális junta létrehozásán fáradoznak, amelyben a nép érdekeinek és akaratának alávetett politikai vezetést felváltja a permanens hadiállapot.”