Gyurcsány Ferenc a viszki miatt véletlenül őszintén megfúrta az együttműködést

2018. március 19. 12:47

Megvolt az ellenzéki pártok első valódi(nak tűnő) megbeszélése.

2018. március 19. 12:47
Dévényi István
Heti Válasz

„Megvolt az ellenzéki pártok első valódi(nak tűnő) megbeszélése: a DK, az MSZP-Párbeszéd és az LMP vezetői ültek le egymással tanácskozni.

Amit a megbeszélés utáni röpke nyilatkozatokból össze lehet rakni, hogy bár Gyurcsány Ferenc épp az ellenkezőjét mondta még március 15-én, most ott tart, hogy a DK nem egyeztet a Jobbikkal, miközben az LMP mindenkivel egyeztetne, a Jobbik ugyanakkor nem ment el a vasárnapi találkozóra, viszont Szél Bernadett ma tárgyal Vona Gáborral.

Kicsit kusza, viszont a háttérben ott munkál, hogy egyre több kutatás szerint komoly választói akarat mutatkozik az ellenzéki összefogásra, mivel a számok azt mutatják, hogy összefogással akár a kormányváltás is elképzelhető lenne.

Hogy az egyes pártoknak miért nehéz összefogni bizonyos másik pártokkal, arról már elég sok elemzés született, úgyhogy én most inkább visszakanyarodnék a vasárnapi egyeztetéshez, annak is a végéhez, amikor Vágó Gábor a DK székházából kihívta az utcára a sajtó képviselőit, majd azt mondta:

Köszönik a meghívást a DK-nak, értékelik a gesztust, és azt is, hogy a pogácsa csak közepesen volt száraz, viszont Gyurcsány Ferenc vendéglátóként hagyott némi kívánnivalót maga után, úgymint:

»Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őket is megkínálom viszkivel.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2018. március 19. 21:04
Folyton csak a viszki. Hát az unikumosok, sapkában vagy anélkül, hova álljanak?
táltos
2018. március 19. 18:55
Emlékeim szerint a Lotyaszájú miniszterelnökként is tartott néhány beszédet, ami előtt gyanúsan sok kisfröccs fogyott.
zakar zoltán béla
2018. március 19. 17:22
Te gerinctelen Lalee sipoly, mit iszol a Szabadfogás előtt, hogy fulladásig ne hányd teli a saját tüdődet?!
Bokros Birka
2018. március 19. 16:07
A viszkis rabló fúrója!:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!