Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szemet szemért – a halálbüntetés kérdőjelei

2018. március 18. 09:35

Megdöbbentő a tény, hogy az USA csak 2005-ben tiltotta be a kiskorúak kivégzését.

2018. március 18. 09:35
Hajdu Tamara

„Megdöbbentő továbbá a tény, hogy az Egyesült Államok csak 2005-ben tiltotta be a kiskorúak kivégzését. A XX. században kivégzett legfiatalabb amerikai gyermek csupán tizennégy éves volt. Fejlődéslélektani szempontból nehéz meghatározni mi az az életkor, ahol az egyén már döntéseiért teljes felelősséget tud vállalni, így büntethető is. A kamaszok döntéshozatali képessége még nem teljesen kiforrott, sokkal nehezebben állnak ellen a kényszerítő befolyásnak, a személyiségük még fejlődés, változás alatt áll (Steinberg és Scott, 2003).

Az Amnesty International hangsúlyozza, hogy a halálbüntetés intézményét sok országban politikai ellenfelek megrémisztésére, kiiktatására használják. Így a rendszer támogatja a diktatúrát és  ellehetetleníti a szabad véleménynyilvánítást. Szintén elgondolkodtató adat, hogy nagyobb valószínűséggel ítélik halálra az etnikai kisebbséghez tartozókat és az alacsonyabb társadalmi osztálybelieket, akiknek a megfelelő jogi védelem megszerzésére is kevesebb erőforrásuk van. Bizonyos kutatások szerint (Soss, Langbein és Metelko, 2003) az USA-ban elsősorban a fehérek támogatják a halálbüntetést, és hajlamosabbak bűnösnek ítélni a feketéket, mint a fehéreket. Emellett a halálbüntetés támogatottsága egyenes arányban növekszik időről időre a fekete lakosság számának növekedésével az adott környéken.

A halálbüntetés ellen kampányolók legfontosabb érve általában a tény, hogy ez a döntés visszafordíthatatlan. Mint minden döntés azonban, előfordulhat, hogy téves, hiszen végső soron emberek hozzák meg az ítéletet, akik nem tévedhetetlenek. 1973 óta százötven amerikai rabot küldtek halálsorra, akiket később felmentettek a vádak alól. Sajnos azonban olyan eset is akadt, ahol a kivégzést követően vált kérdésessé a bűnösség ténye.

A téma több művészeti alkotást ihletett, többek között ezt a témát járja körül a David Gale élete című film, mely egy elgondolkodtató és megrázó dráma a halálbüntetés elleni harcról és az meghozott ítéletek létjogosultságáról. Jól példázza, hogy míg Európa nagy részén már fel sem merül a kérdés, sok országban még mindig fontos dilemmát okoz a végső büntetés alkalmazhatósága.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. március 18. 21:52
Ferenc Ferdinándot és feleségét meggyilkoló Gavrilo Principet nem ítélték halálra, mert az Osztrák-Magyar monarchia törvényei szerint 20 éves kor alatti személy nem kaphatott halálbüntetést és Gavrilo Princip "csak" 19 éves volt.
Akitlosz
2018. március 18. 21:34
"A halálbüntetés ellen kampányolók legfontosabb érve általában a tény, hogy ez a döntés visszafordíthatatlan." Miért a 20 év börtön az visszafordítható? Az idő csak egy irányban telik. Az idő nem visszafordítható, az elvett idő nem visszaadható.
Akitlosz
2018. március 18. 21:32
"Az Amnesty International hangsúlyozza, hogy a halálbüntetés intézményét sok országban politikai ellenfelek megrémisztésére, kiiktatására használják. Így a rendszer támogatja a diktatúrát és ellehetetleníti a szabad véleménynyilvánítást. " Na és ugyan hol osztogatnak halálbüntetést az ember véleményéért? Azokban az országokban az Amnesty International nem sok vizet zavarhat. Itt nekünk meg hiába mondja, már kapuk sincsenek ezen a téren, amelyeket döngethetnének.
Akitlosz
2018. március 18. 21:27
A halálbüntetésnek az a kérdőjele, hogy miért nincsen. A tényleges életfogytiglan sokkal kegyetlenebb. Amellett sokkal drágább, sokkal veszélyesebb és sokkal kevésbé praktikus is. Inkább az életét vegyék el az elítéltnek, de ne a reményt tőle! Miért olyan nehéz azt mondani, hogy életfogytiglan, amit 20-25 év múlva felülvizsgálHATnak? Ebből semmilyen mértékben nem következik, hogy valaha is kiszabadul a páciens, csupán azt, hogy van némi reménye erre. Barbár dolog 80-100 éves embereket börtönben tartani, akármit is csináltak 20 éves korukban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!