Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Náci fordulatok a Fidesz propagandában

2018. március 14. 08:21

Az ország kifosztása közben közbeszéd fasizálása zavartalanul folyik. A Fidesz bukása után a magyar demokratáknak ezen is azonnal változtatniuk kell.

2018. március 14. 08:21
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció
MTI-OS

„Emlékezetes, hogy Orbán Viktor, még első kormányzása idején a magyarság gazdasági életterének növelésével érvelt a kedvezménytörvény mellett. 2012-ben egy beszédében arra mutatott rá, hogy minden magyar turulba születik. A Fidesz frakcióvezetője a szerb-magyar határon fölhúzott kerítésről, mint végső megoldásról beszélt, tavaly pedig Orbán kivételes államférfiként méltatta Horthy Miklóst.

A Demokratikus Koalíció szerint azonban a közbeszéd náci fordulatainak föltámasztásában a kormánypárt nem hagyatkozik a magyar és a német szóhasználatra. A miniszterelnök nemrég olyan politikát jelölt ki az ország számára, melynek középpontjában a »munka, család, haza« hármasa áll. Ez a jelszó a nácik által létrehozott francia bábkormány »Travail, Famille, Patrie« szlogenje, amit a később háborús bűnösként elítélt Pétain államfő nem is titkoltan a francia forradalom »szabadság, egyenlőség, testvériség« hármasa helyébe kívánt iktatni.

Megjegyzendő, hogy a francia nácik a Francia Köztársaság megnevezést is azonnal száműzték, s helyette a Franciaország, elnevezés került a hivatalos papírokra. Kinek ne jutna erről eszébe a Magyar Köztársaság átnevezése Magyarországgá?

Az ország kifosztása közben közbeszéd fasizálása zavartalanul folyik. A Fidesz bukása után a magyar demokratáknak ezen is azonnal változtatniuk kell.”

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2018. március 16. 10:59
Ugyan Feri, miért ilyen vastagon kenni a demagogiát! A végén még 2/3-a lesz a Fidesznek és ezt Te sem akarhatod komolyan!
GV0917
2018. március 15. 23:10
:.de csak azért Fletókám, mert egy sztálinista- rákosista szlogen _a nálunk a MUNKA Becsület és dicsőség dolga.." Kádár idején így artikulálta az öreg Lupták/Csermanek: mun-ka-így ejtette ki. Munka hadának a lépte dobog... Munkaversennyel győz a proletár... Munkás ököl vasököl, a szaki meg egy hatökör! Munkaebéd:kelkáposzta az üzemi konyhán.-- Munka lesz lenyelni nyócadikán a narancsos buktát! Hát még megemészteni-
matykox
2018. március 15. 19:46
INTERNÁCI fordulat a DK politikájában! Hát ebben semmi újdonság nincs 1935 óta. Ahogy Dimitrov eftásék eljátszották a cicaharcot a faszistákkal ...
Peter8811
2018. március 15. 17:52
Igen így jobb jobb lett volna Fulladás közeleg elszáll belőlem a lélek Csak egy vigasztal , bár kissé félek, Hogy alul megy ki belőlem a lélek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!