Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Lássunk úgy, amint vagyon

2018. március 10. 09:43

Beteges, végletekig felfokozott idegállapotot idéz elő ez a mostani választási kampány emberben, társadalomban, nemzetben egyaránt.

2018. március 10. 09:43
Szerencsés Károly
Magyar Hírlap

„Mosolytalan, depressziós vagy éppen vicsorgó emberek mindenütt. A humor is most inkább ölne, mint derűt sugározna. A hűvös levegőben a fáradtság, a rémület, kiszolgáltatottság vibrál. Sikeres volt a taktika: addig feszíteni a húrt, hogy azt érezzük: »csak legyen már vége«, így vagy úgy. Mindegy hogyan. Ady Endre, aki ereiben minden sorsunkat megérezte száz évre előre, vagy örökre, így írta: »Mennyi sok mindent odaadtam,/ Amíg ily szépen elfáradtam.«

Hányszor megjártuk már ezzel a kapitulációval! Pedig béke nem lesz ebből, s sohasem lesz vége! Sőt! Eddig mindig valami olyan következett, amiért drágán megfizettünk s fizetünk ma is. A zavarosban halászók, a megfizetett hivatásos méregkeverők – előszeretettel nevezték magukat forradalmároknak –, időszaka ez. Addig nem nyugodtak soha, míg össze nem omlottunk, elegünk nem lett, bele nem fáradtunk, meg nem hasonlottunk önmagunkkal. 

El nem vesztettük közösségeinket, nemzettől családig, egymásnak nem estünk. Ez volt az ő pillanatuk: a Károlyi Mihályoké, Kun Béláké, Szálasi Ferenceké, Rákosi Mátyásoké, Kádár Jánosoké. S hányan próbáltak még a zavarosban halászni! S ha sikerrel jártak, megkezdődött az öldöklés, pusztítás, rablás. Mindegyik méregkeverő zsebében ott lapult a külföldi pénz, ideológia és ígéret. Mindig volt csőcselék, amelyből csapatot is toborozhattak. Ma is van. Micsoda csalódás!

Beteges, végletekig felfokozott idegállapotot idéz elő ez a mostani választási kampány emberben, társadalomban, nemzetben egyaránt. Pedig, hát a demokrácia legfontosabb folyamata és pillanata ez. Hisztérikusan hörgő politikusok, önmagukból kivetkőzött emberek, kötéllel, golyóval fenyegetőző »közéleti szereplők«, gyűlölet, irracionális döntések, verbális agresszió, s ki tudja mi jön még? Persze bízunk az önuralomban. A népakarat bölcsességében. Immunitásban. Másban nem is nagyon. Az akcióra reakció jön, de sokszor a tehetetlenségi erő elveszi a szabad akaratot is. És hisztériával szemben hisztéria kél? Hazugsággal szemben hazugság? Gyűlölettel szemben gyűlölet. Értelmetlen körforgás. De kilépni ebből mégis nagyon nehéz, mégis vigyázzunk, nehogy az akarnokok »söprejéhez és csúfjához« idomuljunk.

Hisztériával szemben nyugalom. Hazugsággal szemben igazság. Gyűlölettel szemben szeretet. Sértegetés helyett érvek. A szellemi, idegi fáradság ellen mindezek már elegendőek is. Olvasással, versekkel, szép zenével, kedves simogatással, esti sétával, finom csenddel erőre kaphatunk s hitünket megacélozhatjuk. Elegendő lesz ez a félelemmel szemben, amely beférkőzik iskolákba, munkahelyekre, az utcára ahol lakunk, a színházba, még az otthonunkba is. Képernyőkről szivárog be a szobánkba s onnan méregként a lelkünkbe. Képernyőkről, amelyeknek a világot a szabadság és a tudás je­gyében kellett volna megnyitnia felénk, s mi történt? Mintha csak a harag, a gyűlölet, a düh, a szenvedés, az erőszak, a pusztítás jelentené a szabadságot.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pesti051
2018. március 11. 18:28
Szerintem jó írás, az EGÉSZET kell elolvasni.
koronaszepe
2018. március 11. 09:14
"Ez volt az ő pillanatuk: a Károlyi Mihályoké, Kun Béláké, Szálasi Ferenceké, Rákosi Mátyásoké, Kádár Jánosoké, Orbán Viktoroké... Így pontos. Azt kellene megérteni, hogy legalább annyi - sőt, kétannyi -vesztese is van a NER-nek, Karcsi! Sőt, a nyertesek között is egyre több, aki azt mondja, hogy jó, de elég volt a korrupcióból, az embertelenségből, a pökhendiségből, a lekezelő arroganciából. Érted, Karcsi?
Hurka
2018. március 10. 17:01
Akkor még az okosság is lelki volt, egyik legszebb gondolat Pázmányt idézve a cikkből. S azt csak düh, harag, gyűlölet, hisztéria nélkül lehet, mert igaza van Pázmány Péternek: a „harag megháborítja az ember okosságának lelki szemeit, hogy semmit úgy ne lásson a mint vagyon…”
Pelso j.
2018. március 10. 13:13
beteges ám a fajtád.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!