Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kormányinfó: jön a téli rezsicsökkentés

2018. március 08. 16:57

Lázár János közölte: a kormány 30 milliárd forint értékben oszt szét Erzsébet-utalványokat nyugdíjasoknak, a gázzal és távfűtéssel fűtők pedig 12 ezer forintot kapnak.

2018. március 08. 16:57

A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben – közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emellett megemelik a szociális tűzifa támogatását.

Mezőgazdaság: „Itt egy csatát veszítettünk”

Megerősítette továbbá, hogy ismét 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, amit a gazdasági eredmények tesznek lehetővé. Az intézkedés összértéke mintegy 30 milliárd forint, az utalványokat pedig a következő hetekben kézbesíti a Magyar Posta – mondta Lázár János. Megjegyezte: a nyugdíjasok immár harmadik alkalommal kapnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. „Többgenerációs országban gondolkodunk, mindenki felelős mindenkiért” – fogalmazott.

A miniszter szerint az ezeket a lépéseket alábecsülő, támadó ellenzéki politikusok lenézik a nyugdíjasokat és a rossz körülmények között élőket. Arról is beszélt, hogy ha a Fidesz-KDNP ismét bizalmat kap a parlamenti választáson, megmarad a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, ellenkező esetben ennek a sorsa is más lehet.

Lázár János – reagálva az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntésére – azt is hangoztatta: a kormány elkötelezett abban, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon. Mint ismertette, a testület szerint a hatályos magyar jogszabály nem felel meg az európai jognak. „Itt egy csatát veszítettünk” – mondta, jelezve: a bírósági döntés megnyitná a kaput a külföldiek magyarországi földszerzése és a földspekuláció előtt.

Magyar föld külföldi kézben?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a bíróság döntését betartják, ugyanakkor a kormányfő arra utasította a földművelésügyi minisztert, hogy minden jogalkotási eszközzel akadályozza meg, hogy külföldi magánszemélyek vagy külföldi vállalatok haszonélvezeti jog, illetve zsebszerződés révén magyar termőföldhöz jussanak.

2010-ben 600 ezer hektár volt veszélyben, az azóta meghozott törvények ezt nyolc éven át meg tudták védeni – mutatott rá, az egyetlen olyan hiteles politikai erőnek nevezve a kormánypártokat, amelyek képesek ennek a védelemnek a megteremtésére. A következő évek nagy kérdésének nevezte, hogy Magyarországon a külföldiek szerezhetnek-e földet.

Az Európai Bizottság országjelentését a miniszter úgy kommentálta: a brüsszeli testület rosszul teszi, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. A kormány barátságtalannak tartja, hogy a kampány kellős közepén az Európai Bizottság egy politikai állásfoglalást tesz közzé, ráadásul a jelentést író szakértők a Fidesz politikai ellenfelei – mondta.

Nem emberséges a hódmezővásárhelyi jegyző elküldése

Arra a felvetésre, hogy Hódmezővásárhelyen felmondtak a címzetes főjegyzőnek, Lázár János úgy reagált: a választás véget ért a városban, ezért mindenkit arra kér, próbáljanak együttműködni. Tudomásul kell venni – mondta –, hogy az új – az ellenzék támogatásával megválasztott - polgármester változtatni szeretne, a választók döntésének ez a következménye.

Megjegyezte: a főjegyző több évtizede áll Hódmezővásárhely szolgálatában, politikai pártállástól függetlenül mindenki megbecsülte őt. Szerinte nem emberséges, hogy betegsége alatt mentették fel az állásából.

Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP-Párbeszéd a parlament összehívását követelte a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés érdekében, a miniszter úgy fogalmazott: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje annak a kormánynak volt tanácsadója, amely megszüntette a 13. havi nyugdíjat, ezért a kezdeményezése nem hiteles, ahogyan a rezsicsökkentésre vonatkozó sem, 2010 előtt ugyanis nem volt energiaár-csökkentés.

(Kép és szöveg: MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cezar
2018. március 08. 19:03
Amilyen kutya-hideg volt nem is csoda! Na meg április 8. is a nyakunkon! Viki osztja az erzsit :))))))))
még fokozza
2018. március 08. 17:49
Én a hírekben a tragikus vadászbalesetekről szeretek legjobban hallani.
péterx
2018. március 08. 17:30
A korábban is , most is azonnali mennyországot ígérő gyurcsányi csődbaloldal a szegénységet terítette szét , a kormány a növekvő jólétet .
sozlib_abschaum
2018. március 08. 17:30
Hogy a francba lehet törvénytelen szerződéseket utólag törvényesíteni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!