Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Veszedelemben a középosztály

2018. március 08. 12:27

Az ellenzék minden csoportja alapvetően a középosztály rovására akarja megvalósítani az ideológiai alapú társadalomépítési terveit.

2018. március 08. 12:27
Botond Bálint
Magyar Idők

„Nem került eléggé ez idáig az érdeklődés és a kampány homlokterébe az a tény, hogy az ellenzék minden csoportja alapvetően a középosztály rovására akarja megvalósítani az ideológiai alapú társadalomépítési terveit.

Az ellenzék trükkje az, ami 2002-ben és még 2006-ban is hatalomra juttatta őket, hogy a kampányban szinte az egész középosztályt a szegények közé sorolják, majd a kormányzásuk során az ígéreteik miatt rájuk szavazók hirtelen a »gazdagok« között találják magukat.

A vége mindig az, hogy a szegények liberális pártokra adott szavazatát és a nagyon gazdagok (alapvetően persze az ő gazdagjaik) további gazdagodását a középosztállyal fizettetik meg. Az ellenzéki pártok adózási és társadalompolitikai ígéretei most is ezt a hazugságot tükrözik.

A Fidesz volt az egyetlen olyan párt az elmúlt harminc évben, amelyik kormányzása során jelentősen növelni tudta a támogatottságát (1998 és 2002 között), és ezt a támogatottságnövekményt szinte töretlenül meg is tudta tartani. Ennek oka az, hogy az első Fidesz-kormány felismerte: a középosztály »közepének« megerősítése nélkül éveken belül összeomlik a társadalom.

Természetesen az alkalmazott eszközök mindegyike egyenként vitatható, de az összhatás nem, hiszen ez a társadalompolitika odázta el azt a kivándorlási hullámot, amit a liberálisok társadalompolitikája aztán kirobbantott. A Fidesz első négy évében teremtődtek meg a nemzeti középosztály újraépülésének halvány körvonalai, amelyet azonban brutálisan megszakított a nyolc év liberális kormányzás célzatos és tudatos középosztály-ellenessége.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2018. március 09. 15:34
Mint mindig, BB most is egy kiváló elemzéssel jött elő. Gratula!
Pinter68
2018. március 09. 00:39
A felső 2 társadalmi decilis, aminek a Fidesz jövedelem politikája a leginkább kedvezett, nehezen nevezhető középosztálynak Bálint! Annak ugyanis per definitionem az a sajátossága, hogy közepén helyezkedik el.
terra
2018. március 08. 18:14
Minden szava igaz.
KötőDániell
2018. március 08. 16:49
Ismerjük a módszert. Áfacsökkentés és kormányrakerülés után jön a feketeleves...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!