Ha egy pártról kiderül, hogy kamupárt, lépni kell

2018. március 07. 16:13

A kampányfinanszírozási szabályok legnagyobb haszonélvezői az ellenzéki pártok.

2018. március 07. 16:13
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Az Országgyűlés tavaly novemberben a Fidesz-KDNP javaslatára szigorított a kampányfinanszírozási törvényen, annak érdekében, hogy a kamupártokat ki lehessen szűrni. Ha egy párt 1 %-ot sem ér el a választáson, akkor vissza kell fizetnie az állami kampánytámogatást, ha ezt nem teszi meg határidőben, akkor a vezető tisztségviselőinek személyes vagyonukkal korlátlanul kell helyt állni az állami támogatás visszafizetéséért.

Ha egy egyéni körzetben induló jelölt nem ér el legalább 2 %-ot, úgy köteles az állami támogatást visszafizetni, ha nem teszi meg, akkor adók módjára kell behajtani a jelöltön. A kiskapuk tehát bezárultak, a törvényeket mindenkinek be kell tartani. Minden, a választáson induló párt és jelölt büntetőjogi felelősséggel tartozik a kampánytámogatás törvényes felhasználásáért.

Arra kérjük a nyomozóhatóságokat, hogy bármilyen szabálytalanság gyanúja esetén haladéktalanul indítsanak eljárást az érintett párttal, illetve jelölttel szemben és fizettessék vissza az állami támogatást. A kampányfinanszírozási szabályok legnagyobb haszonélvezői az ellenzéki pártok, ezért ne ezen a területen keressék a választ reménytelen helyzetükre.

MTI Országos Sajtószolgálat

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. március 08. 08:47
A szandekkal egyetertek, de nem feltetlenul a tamogatas merteke tesz egy partot kamupartta. Itt valahogy jobban kene definialni. A Munkaspart peldaul evtizedek ota letezik es kovetkezetesen kepvisel egy ertekrendet, a tamogatottsaga alig uti meg az egy szazalekot. Egy ketfarku kutya meg hasonlo marhasaghalmaz viszont kamupart marad akkor is, ha van 3% idiota aki raszavaz.
Gyéressy Károly
2018. március 07. 22:08
Én tényleg nem értem. Mi a fenének jó felvenni nyomorult 1 millió forintot, s utána bujkálni örökké?
BőröndÖdön
2018. március 07. 22:01
Szarháziak,ti csináltátok ezt a rendszert !!
VakzKommondor
2018. március 07. 21:15
Kamupárt? Ki írj ezeket a hivatalos Fidesz közleményeket? Valami öt elemit végzett fasz? Németh szilárd? Dajcs tompi? Ki ennyire egyszerű, de most tényleg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!