Együtt: A Fidesz putyinista módon hazudik

2018. március 07. 09:38

Tévút a Fidesz kampánya, amellyel putyinista módon a nyugat hanyatlásáról hazudik – közölte Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

2018. március 07. 09:38

Lázár János hazudik, amikor Bécset próbálja szörnyű, bevándorlók okozta bűnözéssel teli városként bemutatni – közölte Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: a fideszesek persze csak privátbankolni járnak Bécsbe, de érdemes lenne körülnézniük ott, mert az egy szép, fejlődő város. Inkább tanulnunk kell és bízni abban, hogy egyszer elérjük Bécs fejlettségét, sokszínű, nyitott kultúráját, amihez különböző etnikai és nemzetiségi kisebbségek is hozzátartoznak, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy közösségeik erősebbek – állította a politikus.

Közleményében Szigetvári Lázár János nemrég közzétett videójára reagál. Szigetvári Viktor szerint Lázár János hazudik. „Bécs a világ egyik legélhetőbb városa. A modern, nyugatias világhoz hozzátartozik a békés egymás mellett élés és a sokszínűség. Tudjuk, hogy a fideszesek csak privátbankolni járnak Bécsbe, de érdemes körülnézni, mert az egy szép, fejlődő város. Ha a miniszterelnökséget vezető miniszter szakított volna időt valóban körülnézni a városban, szembesült volna azzal is, mennyivel jobb a helyi lakáspolitika Hódmezővásárhelyhez képest. Ott ugyanis a fiatal családokat és szegényebbeket a helyi önkormányzat aktívan segíti a kiterjedt önkormányzati bérlakás-piaccal” – közölte.

A folytatásban leírta: szerinte tévút a Fidesz kampánya, amellyel putyinista módon a nyugat hanyatlásáról hazudik. A nyugati országokat is érik válságok, de erősebbek és jobban meg tudják oldani bajaikat, mint a keletre sodródó, egyedül maradó, illiberális, putyinizálódó Magyarország – jelentette ki.

A politikus szerint inkább tanulnunk kell és bízni abban, hogy egyszer elérjük Bécs fejlettségét, sokszínű, nyitott kultúráját, amihez különböző etnikai és nemzetiségi kisebbségek is hozzátartoznak, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy közösségeik erősebbek. Az Együtt ezekben a sokszínű, szabad közösségekben hisz, ebben példaként tekintünk Bécsre, ilyen országot szeretnénk – tette hozzá.

(MTI-OS)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2018. március 08. 16:47
Egyelőre. A fidesz (öreg bolsevikek szövetsége) sztálinista módon hazudik. Tavasztól a közmédiában.
zakar zoltán béla
2018. március 07. 16:05
Fikacsiga
Volo
2018. március 07. 15:41
Putyinista? Hm... Nem tudom mi az, de amit a libsik szidnak, az csak jó lehet!
Cezar
2018. március 07. 11:59
http://168ora.hu/itthon/tiborcz-istvan-es-orban-viktor-nem-jelent-meg-az-elios-botranyt-vizsgalo-arnyekbizottsag-elott-146356
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!