Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A békére és a biztonságra szavazzunk, ne a háborúra!

2018. március 06. 08:10

A NATO-t meg kell szüntetni, nincs rá szükség.

2018. március 06. 08:10
Thürmer Gyula
A Szabadság

„A Munkáspárt az egyetlen párt, amely meg meri mondani: a NATO nem a béke eszköze. A NATO a háború, a tőkés hódítás, a népek elnyomásának eszköze. A NATO arra jó, hogy az amerikai tőke akaratát rákényszerítse másokra. Az USA a saját válságát úgy akarja megoldani, hogy felpumpálja a hadiipart. Ezért adták ki a parancsot a többieknek: fegyverkezzetek! Költsétek a GDP legalább 2 százalékát fegyverkezésre! Mi pedig fegyverkezünk, pedig lenne helye a pénznek másutt is, mondjuk költhetnénk a kutatás- fejlesztésre, oktatásra vagy ad absurdum az egészségügyre.

A NATO-t meg kell szüntetni, nincs rá szükség. A NATO-t azért állították fel, hogy védje a Nyugatot a Szovjetunióval és a szocialista országokkal szemben. De ma már egyik sem létezik. Akkor pedig a NATO szükségtelen. Ha fennmarad, akkor igazolnia kell létét, és a háború elleni küzdelem leple alatt maga gerjeszti a háborús veszélyt. Ezt is csak mi mondjuk, csak mi kínálunk elvileg más választási lehetőséget.

Oroszország a liberális ellenzék számára semmi mást nem jelent, mint ázsiai sötétséget, diktatúrát, a velük való kapcsolat pedig az orosz befolyás vészes növekedését. Az igazság persze az, hogy egy évtizede még a Fidesz is hasonlókat mondott, de aztán rájöttek, hogy a magyar vállalkozók nem tudnak mindent eladni az EUban, ezért szükség van az orosz piacra. Rájöttek arra is, hogy az amerikaiak csak ígérik a földgázukat, de az még nem jön, az orosz pedig itt van. Fűteni pedig nem tíz év múlva kell, hanem most. Ne tessék gondolni, hogy a Fidesz jobban szereti az oroszokat, mint a liberálisok. Nem, nem szeretik, időről időre még Orbán is muszkának nevezi őket. De legalább értik, hogy az együttműködésre szükség van, s akkor nem illik percenként anyázni, és felemlegetni a múltat.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2018. március 06. 18:20
És a Munkáspártnak külön érdemes, hogy hagyományosan balos, nem az újbalos feminista, genderista, emberidegen katyvaszt nyomja.
Gyéressy Károly
2018. március 06. 18:18
Igazán megérdemelnének pár képviselői helyet. Sokkal inkább mint a balliba szemét.
sozlib_abschaum
2018. március 06. 13:37
A nato egy nagyon jól működő terrorszervezet!
noMores
2018. március 06. 11:49
Na, kedves fideszhuszárok, akik azt mondjátok, hogy a fidesz nem komcsi: a bayer-lovas-bencsik trió szerint ez a veresseggű kriptokomcsi az egyetlen, akivel szóba állnának. Congrats!:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!