Bér és jólét

„Sokan sokféle magyarázatot keresnek és adnak a jóléti állam válságára, nagy társadalmi csoportok elszegényedésére, a dolgozó emberek életszínvonalának relatív csökkenésére. Arra, hogy az európai társadalmakban – Nyugaton kicsit mérsékeltebben, a keleti országokban brutálisabban – egyre nő az egyenlőtlenség, a szegények és gazdagok közti szakadék. S mindarra, ami ebből következik: a szociáldemokrácia meggyengülésére, a szélsőséges erők előretörésére és az Európai Unió intézményeivel szembeni bizalomvesztésre.

Közkeletűen leginkább a neoliberális gazdaságpolitikát szoktuk mindezért hibáztatni. Ez azonban túlságosan elvont fogalom, különböző dolgokat lehet érteni alatta. Pedig van egy mutató, amelyik pontosan jelzi, hogyan tolódtak el a jövedelmek a tőke irányában, hogyan ásta alá Európa-szerte a szociális piacgazdaságot a profit mértéktelen hajszolása. Ez a munkából és a tőkebefektetésből származó jövedelmek aránya, amely az elmúlt évtizedekben folyamatosan tolódik el az utóbbi irányába.

A közgazdasági irodalomban régóta ismert, hogy a munkából származó jövedelmek aránya a nemzeti összterméken belül a hetvenes években még 72 százalék volt a nyugat-európai országokban. A Reagan és Thatcher nevével fémjelzett »neoliberális ellenforradalom« hatására aztán a munkából származó jövedelmek zsugorodni, a tőkebefektetésekből származó jövedelmek pedig gyarapodni kezdtek. Baloldali körökben ezt gyakran azzal indokolják, hogy a Szovjetunió összeomlásával megszűnt az a pszichológiai és politikai kényszer, amely józan engedményekre kényszerítette a nagytőkét. A szomorú igazság azonban az, hogy ez a tendencia akkor is megmaradt, amikor a kilencvenes években a legtöbb nyugati országot szociáldemokrata pártok vezették. Mivel a lakosság nagyobbik része a munkájából él, az abból származó jövedelmek relatív (és gyakran abszolút) csökkenése a társadalmi egyenlőtlenség növekedéséhez vezetett. Mára az egykor a neoliberalizmus bástyájának tartott Világbank is felismerte, hogy ez nemcsak szociális, de gazdasági károkat is okoz. Nem beszélve az idegengyűlölő erők, a szélsőjobb megerősödésével járó politikai kárról. 2017-es jelentésükben már úgy fogalmaztak, hogy »az egyenlőtlenség fűti a szociális feszültségeket, és kárt okoz a gazdasági növekedésnek«.”