Vereség után, győzelem előtt

„A függetlennek látszó győztes által elősegített összellenzéki szövetség terve ravasz elképzelés, a végrehajtása azonban akadozik. Öt parlamenti bejutásra esélyes párt, a Jobbik, az MSZP–Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum vezetőinek kellene megállapodnia, de közöttük rengeteg a tudatos vagy csak érzett ellenérdek. Egyrészt nem szabad alábecsülni a tárgyaló felek kölcsönös antipátiáját; Szél Bernadett sokat tudna mesélni az ­LMP-t 2012-ben csalárd körülmények között elhagyó Karácsony Gergelyről, Vona Gábor pedig alighanem még mindig idegenkedik a Gyurcsány Ferenccel készülő első közös kép szignálásától. Másrészt a stratégák által vágyott összefogás, a minél több egymás között felosztott választókerület komoly kockázat az egyes pártvezetőknek. Ha ezután is elbukják a választásokat, együtt bukják el, mindegyikük mehet a levesbe.

Orbán Viktor a Fidesz tavalyi kongresszusán úgy fogalmazott, hogy ellenzékváltó hangulat van. A közös vereség 2018 után valódi ellenzékváltáshoz vezetne. Tudja mindegyik vezető, hogy a választott stratégiáért ő felel, a vásárhelyi eredmény után ráadásul legodaadóbb híveik győzelemről álmodoznak áprilisban is, a külső körülményekre való hivatkozás nem lesz elegendő vereség esetén. Harmadrészt nem szabad alábecsülni az emberi sértődés destruktív erejét. Ennek előképe például az MSZP és a DK osztozkodásának kárvallottja, Horváth Imre volt MSZP-s politikus, aki csak azért is elindul az újpesti választókörzetben (ő az, akit Kunhalmi Ágnes is tisztességes szociáldemokratának tartott az MSZP elhagyásakor).

Vajon az a képviselőjelölt, aki a megválasztása reményében az elmúlt hetekben fáradtsággal összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, tényleg könnyen bedobja a törülközőt azért, hogy helyben addigi ellenfele kapjon esélyt? A hódmezővásárhelyi kampány tanácsadói ezt remélik. Ezért akarták mindenáron megnyerni a valódi hatalom nélküli polgármester-választást. A józan ész azonban nem ezt súgja. A pártok listái a remélt visszalépések idejére már összeállnak, a visszalépőket nem lehet ezzel vigasztalni. Abban pedig nem lehetnek biztosak, hogy egy ismételt vereség után pártjuk gondoskodni tudna róluk (önkormányzati választások is csak másfél év múlva lesznek), sőt az sem biztos, hogy az egyik vagy másik ellenzéki erő ­túléli-e a következő parlamenti ciklust.”