Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Putyin csillagháborús tervei és magyar barátai

2018. március 05. 15:44

Sok jel utal arra, hogy Putyin elnök komolyan foglalkozik a csillagháborús tervekkel.

2018. március 05. 15:44
Magyar Liberális Párt
Közlemény

„A Liberálisok tiltakoznak Putyin elnök csillagháborús katonai fejlesztései ellen és felszólítják a magyar kormányt, hogy Magyarország nevében utasítsa el az orosz fenyegetést, és mondja fel a tartós függőséget jelentő Paks 2 nukleáris erőmű építésére vonatkozó, egyébként is előnytelen megállapodást.

Putyin elnök március 1-én Moszkvában az évértékelő beszédében ismertette a legújabb orosz katonai fejlesztéseket, és bemutatta az új orosz »csodafegyvereket«. Videofelvételekkel illusztrált állítása szerint három szuperfegyvert fejlesztettek ki az elmúlt időszakban, és tavaly már sikeresen ki is próbáltak ezeket: nukleáris meghajtású hiperszónikus középható-távolságú cirkálórakétákat, ugyancsak nukleáris meghajtású, szinte korlátlan hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétákat és nukleáris meghajtású szupergyorsaságú tengeralattjáró drónokat. Az orosz elnök szerint a rakéták akár ötszörös hangsebességgel is képesek haladni és jelenleg semmilyen rakétavédelmi rendszer nem képes befogni vagy megsemmisíteni ezeket. Oroszország ezekkel a fegyverekkel képessé válhat bármely célpont megsemmisítésére, úgy, hogy a célpont teljesen védtelen az orosz támadás ellen. 

Nem tudhatjuk, hogy puszta blöffről van szó vagy valódi a fenyegetés, de sok jel utal arra, hogy Putyin elnök komolyan foglalkozik a csillagháborús tervekkel. Nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök, Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár rögtön a bejelentést követően egyeztetett az orosz fenyegetés elhárítására való felkészülésről.

A Liberálisok aggasztónak találják, hogy a magyar miniszterelnök továbbra is szoros baráti kapcsolatot ápol az agresszív, fenyegető orosz hatalom vezetőjével, és a Paks 2 megállapodáson keresztül hosszú távon kiszolgáltatja Magyarországot mind energetikai, mind pénzügyi és ami a legaggasztóbb, nemzetbiztonsági szempontból az orosz vezetésnek és tartósítja hazánk függőségét tőlük. Követeljük, hogy a magyar kormány tiltakozzon az orosz vezetés által kezdeményezett új fegyverkezési verseny ellen, és haladéktalanul mondja fel a Paks 2 erőmű építésére vonatkozó szerződést!”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2018. március 06. 17:30
Az oroszok meg a csillagháborús tervek.:-) Amikor egy rakétát nem tudnak fellőni. A Liberálsoknak túl élénk a fantáziája.
szancso
2018. március 06. 05:02
Miért nem adtatok ki egy nyilatkozatott, amikor Csokisenko bejelentette, hogy nagy mennyiségű hadianyag érkezik Ukrajnába az amcsiktól, he? Meg mlért nem üvöltötettek, amikor kiderült, hogy ez a "nagy" demokrata, meg liberális Csokosenko az év elején pitiáner 500ezer dollárt költött egy hét alatt a Melediveken, miközben Kárpátaljára MO. küldte a vakcinát, hogy az embereket beoltsák kanyaró ellen, mert Kijevből a mai napig nem érkezett egy darab sem?
Gyéressy Károly
2018. március 05. 23:04
Minek jelöltek, ha vannak nyilatkozatok?
matykox
2018. március 05. 21:14
Ezekbe a libsi internácikba egy csöpp csipet köteleő legyen beültetni, mint a kutyákba! Lehessen mán tudni, mikor kaptak veszettség elleni oltást, merre strabancolnak, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!