Kutatás: nem túl esélyes a Fidesszel szemben Molnár Gyula

2018. március 05. 11:36

A Közös Ország Mozgalom kikutatta, hogy az MSZP-elnök egyértelműen több szavazatot kapna a választókerületében, mint a többi ellenzéki jelölt, de így sem tudná legyőzni a Fideszt.

2018. március 05. 11:36

Budapest 18. választókerületét, a XI. kerület egy részét és a XXII. kerületet lefedő körzetet is felmérette a Közös Ország Mozgalom – írja az Index. 

A Közös Ország Mozgalom választókerületi kutatása szerint Molnár Gyula MSZP-elnök egyértelműen több szavazatot kapna választókerületében, mint a többi ellenzéki jelölt, ám akkor sem tudná legyőzni a Fideszt, ha a többiek visszalépnének.

A 18. választókerület különösen érdekes, mert ez Molnár körzete, ezért szimbolikus, hogy az egyik nagy ellenzéki párt elnöke hogyan szerepel. Ugyan Molnár Gyula messze a legesélyesebb ellenzéki jelölt, de még így sem biztos, hogy le tudná győzni fideszes ellenfelét, Németh Zsoltot.

A kutatás szerint, amelyet Závecz Research készített, a következő eredmény jött ki, ha minden jelölt elindul: Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) 42%, Molnár Gyula (MSZP–Párbeszéd) 26%, Staudt Gábor (Jobbik) 12%, Hajdu Nóra (Együtt) 8%, Pitz Dániel (LMP) 9%, Orosz Anna (Momentum) 4%.

Látható, hogy ha február első felében rendeznék a választást, Németh Zsolt 42 százalékkal simán nyerne, pedig eszerint az ellenzéki szavazók közel 60 százalékos többségben vannak.

A kutatás szerint visszalépések esetén automatikusan nem adódnak össze a szavazatok. Ha a balos pártok visszalépnek, Molnár Gyula juthat a legközelebb a Fideszhez, de még így is 57-43-ra kapna ki Németh Zsolttól.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Én vagyok én, a kocsma tetején!
2018. március 05. 19:47
Ja, a pártválasztók között. +a bizonytalan kormányváltók= K@rva nagy fidesz bukás!! :D :D
ThunderDan
2018. március 05. 19:08
Közben úgy tűnik, hogy az Együttnek sikerül a listaállítás. Megindíthatják a nagy hadműveletet az 1%-ért. :)))) De mindössze kevesebb mint fele kerületen tudtak jelöltet állítani, kínos... A Momentum sincsen fullon, pár kerületük lyukas. Ami tényleg meglepő, hiszen még a Munkáspárt vagy a MIÉP is több tucat kerületben tud jelöltet indítani. (A bizniszpártokat most nem is említem.)
lionheart
2018. március 05. 16:10
Egyszer valaki hasonló helyzetben azt találta mondani, hogy "nem közvélemény kutatásokat kell nyerni, hanem választást" Akármilyen gusztustalan ember volt az a valaki, igaza volt.
ThunderDan
2018. március 05. 15:16
Közben a pécsi kerületben is ezt a képletet mérték: azaz hogy ha csak egy ellenzéki jelölt lenne (Mellár), akkor sem zsebelné be az összes ellenzéki voksot. Az ún. Jobbik jelöltje meg még kevésbé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!