Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Újabb pofon a migránspárti baloldalnak az olasz választás

2018. március 05. 09:33

Az olasz választási kampány is megmutatta, hogy a magyar gondolkodás és megoldások átvételével választást lehet nyerni.

2018. március 05. 09:33

„Most pedig Olaszországban vált egyértelművé, hogy az emberek többsége nem kér a bevándorláspárti baloldalból. Az előzetes felmérések jóslata bevált, az olasz baloldal minden eddigi leggyengébb szereplését hozta a tegnap esti választás.

Ez a lázadás az európai baloldal ellen egyértelműen annak a következménye, hogy sem a migrációs, sem a gazdasági válságot nem tudták megfelelően kezelni, az európai polgárok helyett másokat – bevándorlókat, globális pénzügyi tőke elvárásait – igyekeztek képviselni ezek a pártok.

A mostani olasz jobboldali fordulat azt üzeni, hogy az olaszok többsége is nemet mond az európai identitás feladására, Olaszország is felébredt abból a Hamupipőke álomból, amit az elmúlt évek baloldali kormányzás jelentett. Éppen itt volt az ideje, hiszen az olasz Demokrata Párt már nyíltan egy bevándorlópárttá vált: a párt a kampány során szavazás-szakkört tartott muszlimoknak a milánói Iszlám Központban úgy, hogy a teszt-szavazólapon csak az ő pártjuk neve szerepelt. Jól jelzi, hogy milyen komoly népszerűségvesztésen ment keresztül a párt, hogy a 2014-es EP-választáson még a voksok több mint 40 százalékát kapta.

Mindez Magyarország számára egy újabb megerősítést jelent. A most győztes pártok politikusai a kampányban sorra arról beszéltek, hogy példaértékű az, amit Orbán Viktor tett az elmúlt években. Így az osztrák után az olasz választási kampány is megmutatta, hogy már nem kínos Orbán Viktor mellett kiállni, hanem a magyar gondolkodás és megoldások átvételével választást lehet nyerni.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
incze
2018. március 06. 01:48
van ahol választást lehet nyerni "a magyar gondolkdás" átvételével (migrács takaroggy), van ahol nem. megfigyeltem, hogy ahol a ner propagandisták a "magyar" szót használják, ott fosztóképző funkciója van. pl. magyar futball (nem futball, fodbal), magyar észjárás (csavaros ostobaság, körmönfont eszeskedés, gógyi), magyar férfi (erőszakos, magtalan bunkó), és most a magyar gondolkodás (a gondolkodás és tájékozódás teljes hiánya, szisztematikus hülyítés). ez a deák gyerek nagyon ambíciózus kis szarláda, még sokra viszi, ha marad a ner.
Szorgos Lajhár
2018. március 05. 21:17
Sajnos a helyzet odáig fajult, hogy az illegális bevándorlókat csakis erőszakkal, mindenféle jogi akadékoskodás nélkül lehetne Itáliából kiakolbólítani. Elfogás-erőszakos szedálás- hajóra felrakás - a líbiai partoknál kirakás. Ez lehetetlen, és nem a migránspátyolgató széplelkek reagálása miatt.
BőröndÖdön
2018. március 05. 21:06
Dani boldog a Mariska szoknyája mögött...
pepu
2018. március 05. 17:00
Már két éve mondom. Ha a bevándorlók elérnem egy bizonyos kritikus tömeget és azokat egyfele irányítják, akkor az őslakosok nyugodtan csomagolhatnak. Vagy fizetik a harácsot, de még akkor sem élhetnek nyugalomban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!