Gyurcsány zárkadublőre

2018. március 03. 08:16

Czeglédy Csaba gyanúsított és képviselőjelölt. Névjegynek sem rossz.

2018. március 03. 08:16
Szikszai Péter
Magyar Idők

„Czeglédy Csaba gyanúsított és képviselőjelölt. Névjegynek sem rossz. Az iskolaszövetkezeti ügy a vádhatóság szerint hatmilliárdos kárt okozott az államnak. A bíróság kétszer is úgy határozott, hogy a terheltnek előzetes letartóztatásban kell maradnia, ugyanis tartani kell attól, hogy a szoci ügyvéd bizonyítékokat semmisít meg, tanúkat befolyásol vagy esetleg megszökik.

Az MSZP-s politikust azonban a börtön magányában arra sarkallta a tettvágy, hogy független parlamenti képviselőként tegyen a haza ügyéért, ezért mások mellett a volt SZDSZ-s Mécs Imrével és nejével összeszedette az induláshoz szükséges aláírásokat, s így mentelmi jogot szerzett.

Czeglédyt persze megilleti az ártatlanság vélelme, a jogi helyzet azonban botrányos. Ennyi erővel a szocialista politikust akár emelt díjas telefonos szavazással is ki lehetett volna szabadítani a börtönből. Jogi nonszensz, hogy egy folyamatban lévő büntetőeljárásból ilyen könnyen ki lehet csusszanni, veszélyeztetve a nyomozás sikerét. Ráadásul az eset súlyos precedenst teremthet, hiszen a kampány ideje alatt több száz előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított szabadulhat, például a körúti robbantó is, ha van néhány segítőkész ismerőse. De ez csak az egyik probléma, van itt más is.

Nevezett Czeglédy Csabáról, Gyurcsány ügyvédjéről a nyomozás alatt derült ki, hogy az elő-előforduló aprócska iskolaszövetkezeti csődhelyzeteiben a volt szocialista kormányfő feleségének, Dobrev Klárának a cége segítette ki 70-80 millió forintos kölcsönökkel. Czeglédyt tehát szoros szál, erős pénzügyi kötelék fűzi a Demokratikus Koalíció elnökéhez, mindamellett húsz éve ő Szombathely erős szocialistája.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. március 05. 05:31
Gyurcsány "úrnak" minimális FORMAÉRZÉKE sincsen--ez arra bizonyiték. Mert. Választás előtt "priuszos" manussal érintkezni, ez kb. olyan mértékű ÉRZÉKTELEN BUNKÓSÁG, mintha a huszár győztes csata után a lovával szeretkezne...De ő Gy. mindezt nem tudja, nem érzékeli. A szerencsétlen.....
BőröndÖdön
2018. március 04. 19:31
Újra az ötvenes évek,naná,hogy a zsemnyin zsipao tapsol...
Rike
2018. március 04. 07:24
http://www.origo.hu/itthon/20171026-helyreigazit.html
materialista
2018. március 03. 19:03
Attól,hogy őrizetbe vették,még MEGVÁLASZTHATÓ képviselőnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!