Stop, multikulti!

2018. március 03. 17:28

A közelgő országgyűlési választás hosszútávra is kiható, valódi „hitkérdése” pedig jelenleg a bevándorláshoz, és azon keresztül multikulturalizmushoz való viszony.

2018. március 03. 17:28
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Mozgástér blog

„És hogy miért fontos ezzel tisztában lenni akkor is, mikor az ember a napi politikai események zuhatagában olykor megzavarodik, az információmorzsák milliárdjai sokszor keltik a fragmentáltság, a »minden egész eltörött« érzését? Azért, mert bár percesemények – mint egy időközi helyhatósági választás – elbizonytalaníthatnak, szükséges látni a fától az erdőt, az eszközöktől a célt: azt, hogy egy sokévente egyszer adódó országos szavazás lehetősége nem pusztán egyes szakpolitikák közötti választást vagy pillanatnyi benyomások alapján történő ikszelést jelent. Persze, a szavazás, a választás – ahogy az élet más területein is – alapvetően irracionális jelenség, és csak a pálya széléről bekiabáló, mindent tudó narrátor-értelmiségiek hiszik azt, hogy a politikus és a választó a tiszta ész, a ráció mentén cselekszik (vagy legalábbis az a mérce, hogy azok mentén kellene). A politikai választás viszont emellett, vagy inkább igazából az életről, az életünkről, nagyon elvontan, de plasztikusan megfogalmazva »a világ erkölcsi rendjébe vetett hitről« (is) szól (nem lebecsülve természetesen az egyéb materiális hátterű tényezőket). A közelgő országgyűlési választás hosszútávra is kiható, valódi »hitkérdése« pedig jelenleg a bevándorláshoz, és azon keresztül multikulturalizmushoz való viszony. Lehet ezt Soros- vagy kvótatervnek, nyílt társadalomnak nevezni, a »rejtély titka« egyértelmű: milyen Magyarországot szeretnénk látni magunk körül pár évtized múlva? A szó legszorosabb értelmében vett multikulturálisat – annak minden bornírt, progresszív és polkorrekt folyományával együtt –, vagy valami hagyományosan és sajátságosan magyart? Ami persze lehet, hogy nyugati mércével mérve nem lesz annyira érzékeny, emancipált, szekuláris és sokszínű, de legalább ösztönös, életszagú, normális – és saját.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magyarben
2018. március 04. 14:46
Most már biztos, hogy nemsokára téged is elzavarnak Londonból : ) Ismétlem "Multikultúra" szó jelentése: Az a folyamat, melynek során egy kultúra elsajátítja más kultúrák elemeit úgy, hogy közben a sajátjait megtartja. Globalizáció nem létezik "Multikultúra" nélkül (csak a (kölcsön)hatások mértékeiben vannak eltérések). Wikiszótár: globalizáció (főnév) "Politika, közgazdaságtan: Világméretű egységesedés; egyes fejlett nyugati (én- vagy esetünkben japán) kapitalista országok vezetésével megnyilvánuló világszintű egységesedési törekvés és folyamat politikai, gazdasági és kulturális(!) téren, amely fokozatosan magába olvasztja a nemzeti alapon szerveződő társadalmakat, gazdaságokat és kultúrákat!..." Például, ha te rendszeresen meghajolsz (gesztust teszel) a japán nemzetiségű gyárvezetőnek, az már egy szokás (gesztus) elsajátítása, "multikuli-elem".
magyarben
2018. március 04. 13:38
Hogy én is rugózzak még egy kicsit : ) Most olvasom csak (kapom az infót), hogy már Miskolcon is aksigyárat építenek idegen migránsokkal összefogva! Ráadásul egy olyan országból érkezőknek segíteni letelepedni akik, "bálnazabálók". "Aki akarja, így is érti." - Most akkor kell-e "mu(l)timikulti" : )
magyarben
2018. március 04. 13:04
Nem is olyan rég fazekas sándor lebuktatta magát és "mu(l)timi"-t : ) "Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. De hogyha ezt az értékrendet, ami a keresztény Európa értékrendje, föllazítják, elavult, üldözendő, van helyette más: ilyen másság, olyan másság." Ugyanakkor 100 milliárdos támogatást adtak a koreaiaknak, hogy ismét megnyissák a gödi-gyárukat! Logikus következtetés és "Aki akarja, így is érti." : ) A fidesz kormány (és "mu(l)timi) a koreia cégvezetők, és szakemberek idetelepítésével el akarja terjeszteni a kutyahús fogyasztásának szokását (amivel a koreaiak az olimpia alatt sem hagytak fel)!!! : ) És mivel a koreai delegáció már többször volt itt huzamosabb ideig biztosra vehető, hogy "mu(l)timi" már evett velük kutyahúst! : )
magyarben
2018. március 04. 12:54
Biztos forrásból tudni lehet, hogy "Mu(l)timi" kommentelőtárs kutyahúst evett Gödön!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!