„Ez Olaszország, itt bármi lehet” – kit választ az utca embere Rómában?

2018. március 03. 08:52

Mindenki rossz? Vagy van közöttük egy legkisebb rossz? Vasárnap választást tartanak Olaszországban. Berlusconiék, Renziék vagy az ötcsillagos populisták alakítanak majd kormányt? Az utca emberét faggattuk Rómában.

2018. március 03. 08:52
Gacsályi Sára

Gacsályi Sára (Róma) riportja

 

Március 4-én választásokat rendeznek Olaszországban. A főbb szereplőkről és az esélyekről korábban itt írtunk bővebben.

Nagy vonalakban: a sokat megélt Berlusconi által fémjelzett  jobboldal, a Matteo Renzi vezette baloldal és az új irányokat képviselő M5S küzdelméről szól majd a vasárnap Itáliában.

Az előző cikkben a politikusokról írtunk, most azonban a választás további résztvevőire, az utca emberére koncentráltunk. Riportunk a voksolás küszöbén álló Rómából.

A statisztikák böngészése után kíváncsiak lettünk, hogyan vélekednek az átlagos polgárok a választást illetően, s ami még fontosabb: miért gondolkodnak úgy, ahogyan. Kérdéseinket Róma-szerte igen sokféle embernek feltettük péntek folyamán, igyekezvén árnyalt képet festeni a sokszínű fővárosról. Segítségünkre volt, hogy a hét eleji hóesés, fagy, majd az azt követő esőzés után pénteken beköszöntött a tavasz.

Elsőként két egyetemista lánnyal elegyedünk szóba. Egyikük rögtön elmondja, hogy ő az M5S-re fog szavazni, de csak azért, mert mind a jobb, mind a baloldal leszerepelt már. Szavai nem túl bizakodóak, azonnal hozzáteszi: az Öt Csillag Mozgalom eddig csak ígérgetett, így nem tudhatják, az elhangzottakból mi valósul majd meg. Csak azért szavaz rájuk, mert bennük még nem csalódott – derül ki. A lehetséges végkifejletekről beszélve elmondja:

szerinte az M5S-nek ezúttal igazi esélye van, de ez kizárólag annak köszönhető, hogy a többiek még rosszabbak.

A másik lány az elhangzottak egy részével egyetért, azonban ő azt hangsúlyozza, hogy ez egy nagyon nehéz döntés, mert valóban nincs is jó választás. Mint később elmondja, még nem sikerült döntsön, hogy kire adja voksát, a hétvégén tervezi mélyebben átgondolni ezt az egészet. „Én szégyellem magam a pártjaink eddigi viselkedéséért” – magyarázza az egyetemista, miért is olyan bonyolult számára a jelen helyzet. Egy dologban azonban ő is biztos: szavazati jogával élni szeretne.

 

Silvio Berlusconi

A lányok után egy középkorú férfival kezdünk beszélgetni, aki igen részletesen kifejti véleményét. Indulásként leszögezi, hogy Berlusconira soha nem szavazna, hiszen a politikus már bizonyított: hosszú évig vezette az országot, de ez idő alatt nem jutottak sehová, külföldi megítélésük viszont sokkal rosszabb lett. Ezután a baloldalról fest némiképp pozitívabban képet az úriember. Úgy gondolja, Renzi nagy reménység volt egykor, azonban sajnos ő is leszerepelt már: nem tartotta be az ígéreteit és ezzel sokaknak csalódást okozott. Hozzáteszi: ő maga is egy ilyen csalódott ember. Mindemellett úgy látja, a baloldal lenne a legkevésbé rossz választás az ország számára – még akkor is, ha szavazóit a PD csak annak köszönheti, hogy nincsen jobb alternatíva. Ez után az M5S-ről is elmondja véleményét. Szerinte a párt egyes szabályai túl szigorúak, néhány tervezetük is megkérdőjelezhető, vezetőjük, Di Maio pedig nem elég képzett az ország vezetéséhez. Cserébe – mint mondja –, a politikus nagyon erős csapatot szervezett maga köré).

Mindent egy kalap alá véve – a baloldal előnyeit és az Öt Csillag Mozgalom hiányosságait is számolva – a férfi mégis úgy döntött: az M5S-re adja voksát vasárnap. Indokai igen hasonlóak az első megszólalóhoz: véleménye szerint a Di Maio vezette párt az egyetlen, aki valami újat hozhatna, az új iránnyal pedig végre jó irányba indulhatna az olasz politikai élet.

Az esélyekről kérdezve ő is bizonytalanná válik, szerinte bármi megtörténhet vasárnap. Az igazi kérdés az, hogy az M5S kerül hatalomra, vagy a többiek – fogalmaz az úr. „Talán, de csak talán, nagy győzelemnek nézünk elébe” – mondja az Öt Csillag Mozgalom támogatója.

Luigi di Maio (Öt Csillag Mozgalom)

Néhány idősebb férfi sikertelen szóra bírását követően ismét hölgyek személyében találunk válaszadókra. Először egy idősebb, ránézésre ötvenes-hatvanas éveit járó, jól szituált asszonnyal kezdünk beszélgetni. Mint elmondja, szerinte a jobb és a baloldal rendkívül kiegyenlített az országban, ahogyan múltjuk is igen hasonló. A maga részéről a Renzi vezette pártot támogatja, de szinte mindegy is kire szavaz, úgysem tudhatja, ki lenne jó döntés.

„Ezek egyformán rosszak”

– fejezi be végül az összehasonlítást a hölgy. Az eredmények tekintetében nem is tudja mire számítson: úgy véli, a jobb és a baloldal azonos esélyekkel indul, majd vasárnap eldől, kié lesz az 51, ki a 49 százalék. Az asszonnyal társalogva fel sem merül, hogy az M5S alternatíva lenne.  

Végezetül egy középkorú nővel kezdünk beszélgetni, aki kijelenti: ebben az országban már mindenki belefáradt a politikába. „Csupa régi arc, régi ígérettel: semmi jóra nem számíthatunk, mert minden résztvevő bizonyított már” – fogalmaz. A kérdésre, hogy ő kit támogatna, csak nevetve felel: meg kell próbálni kiválasztani a legkisebb rosszat. Szerinte ez a baloldal és Renzi lehet, akinek sok hibáját megismerhették, mégis jobb, mint Berlusconi.

Matteo Renzi (Demokrata Párt)

A hölgynek az M5S-ben sincs bizodalma: az általuk képviselt elvek közül sok mindennel nem tud egyetérteni, a gyakorlatban pedig – szerinte – nem bizonyítottak még semmit. Az esélyekről beszélgetve a hölgy újra nevetni kezd: úgy véli, esélytelen most megmondani, ki nyeri a választást. Hozzáteszi: szerinte a jobboldal vezette Berlusconi a legkevésbé esélyes, „de ez Olaszország, itt bármi lehet. Majd a célfotó eldönti”.

(Fotók: MTI/AP)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bélabácsi
2018. március 04. 21:25
Ne foglalkozz a sok rohadt hazaárulóval, tedd amit kell. Március 15-én legyél ott a Békemeneten, április 8-án pedig tudod kire kell szavazni. HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
robag
2018. március 03. 14:49
Mitől lettek ilyen lagymatagok?
Türelem
2018. március 03. 12:50
nem lehetne valami hozzáértőt "kapcsolni" Rómából? kit érdekel, hogy mit gondol néhány járókelő, azt, amit itthon, van aki erre, van aki arra szavaz. Sárika a lényegről nem ír, mond semmit sem. Mit üzentek a pártvezetők az utolsó nagy rendezvényeiken a választóknak. Akit érdekel, olvassa el.
krotak
2018. március 03. 11:19
Nálunk kevésbé szerencsés országokban a gondolkodó ember a legkisebb rosszat választja. Ez kevés a kormányalakításhoz, ezért hosszas huzakodás után csak a savanyú, kényszeredett mosoly marad: folytatjuk. Magyarországon e szó hallatán milliók szeme csillan föl.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!