Ezerkilencszázhatvannyolc (2)

„Írásom előző része az 1944 után ismétlődő tizenkét éves periódusok felvázolásával ért véget. Az 1956-os magyar, az 1968-as csehszlovák, az 1980-as lengyel események a »jelzőkövei« ennek a ciklussornak. Tizenkét évvel később, 1992-ben az egész térséget, Oroszországot is »visszaveszi« a globális szuperstruktúra, fényes győzelmet aratva az általa szervezett, társadalomstrukturális létfegyverekkel vívott »harmadik világháborúban«. Hogy a »szabad népek nagy családjába« visszafogadott térséget legyőzött és kifosztható erőforrás-mezőként, mintegy hadizsákmányként kezelje.

Aztán, hogy ezt a hadizsákmányként kezelést egy kicsit rendezettebbé tegye, újabb tizenkét év elteltével, 2004-ben a térség országainak döntő többségét hatalmi övezetének, az Európai Uniónak a keleti perifériájává teszi. Az Európa keleti felén lezajló »prágai tavasz« fedőnevű »csinált forradalom« célja tehát főként az volt, hogy tesztelje a közép-európai tradicionális létkarakter felszámolásának 1956 óta végbement lepusztulását vagy inkább lepusztítását. Ez feltehetőleg azért volt igen fontos, mert az 1956-os magyar történések elszomoríthatták a világ urait. A magyar nép ugyanis tizenkét nap alatt világossá tette, hogy az iszonyú pusztítás ellenére szinte hibátlanul megőrizte a szakrális tradicionalitás létkarakterét, így színlelt tiltakozása ellenére a globális szuperstruktúra is igyekezett mindent megtenni az 1956-os magyar létszerveződési kísérlet gyors és brutális felszámolásában.”