Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Együtt: A Fidesz inkább küzdjön az Intergalaktikus Űrtanács ellen!

2018. március 01. 22:41

Az Együtt azt javasolja a Fidesznek, hogy az ENSZ-ellenes harc helyett küzdjenek inkább az Intergalaktikus Űrtanács ellen, azzal ugyanis kevesebb kárt okoznának a magyar emberekének, és nem hoznának akkora szégyent Magyarországra – olvasható a párt közleményében.

2018. március 01. 22:41

A Fidesz pánikol, ezért már az ENSZ ellen is hergel. Inkább küzdenének az Intergalakitkus Űrtanács ellen, azzal kevesebb kárt okoznának – olvasható az Együtt MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az Együtt szerint az Orbán-kormány hazugságaival ellentétben az ENSZ egy fontos és tiszteletreméltó intézmény. A magyar embereknek elegük van a folyamatos gyűlölködésből, az ellenségkép-gyártásból, a Fidesz viszont csak erre képes, ahelyett, hogy a dolgát tenné, és a közjót szolgálná. Mindemellett ezzel is csak a kormányzati kommunikációs pénzpumpát gyorsítják fel. Ezért is fog elbukni április 8-án ez az illiberális rezsim. Az Együtt azt javasolja a Fidesznek, hogy küzdjenek inkább minden erejükkel az Intergalaktikus Űrtanács ellen, azzal ugyanis kevesebb kárt okoznának a magyar emberekének, és nem hoznának akkora szégyent Magyarországra – írják.

A Fidesz-kormány legújabb kampányában az Egyesült Nemzetek Szövetsége ellen hangol. A Fidesz propagandája szerint az ENSZ azt akarja, mindenki folyamatosan fogadjon be migránsokat. Az Együtt vérlázítónak tartja, hogy a Fidesz nem bír leállni, továbbra sem tesz semmi mást a kormányzás, az oktatás, az egészségügy, a gazdaság helyreállítása helyett, mint gyűlöletet kelt. Az Orbán-kormány hazugságaival ellentétben az ENSZ egy fontos és tiszteletreméltó intézmény. Mindemellett az is jól mutatja a Fidesz kettős beszédét, ahogy a kormány a hivatalos tárgyalásokon a kampányában hangoztatottnál sokkal puhább álláspontot ismertet. Nem kérdés: ez a kampány is csak a kormányzati kommunikációs pénzpumpa felgyorsításáról szól – állítja az Együtt.

Az Együtt azt javasolja a Fidesznek, hogy küzdjenek inkább minden erejükkel az Intergalaktikus Űrtanács ellen, azzal ugyanis kevesebb kárt okoznának a magyar emberekének, és nem hoznának akkora szégyent Magyarországra. Az Együtt szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelme is rávilágít arra, hogy a magyar embereknek elegük van a folyamatos gyűlölködésből, az ostoba uszításból, a megfélemlítésből, az ellenségkép-gyártásból. A Fidesz viszont csak erre képes, ahelyett, hogy a dolgát tenné, és a közjót szolgálná. Ezért is fog elbukni április 8-án Orbán illiberális rezsimje. Kormányváltás után az Együtt a Fidesznek merőben ellentmondó politikával a magyar embereket fogja szolgálni – zárul a közlemény.

(OS-MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. március 02. 19:32
Mert mit ártott Magyarországnak az Intergalaktikus Űrtanács?
vigyor
2018. március 02. 16:31
Én meg azt javaslom az Együttnek, hogy dugja fel magának a közleményét.
Mr.Falafel
2018. március 02. 08:58
Nincs Soros-terv. Ő azt mondta PLAN, az meg nem TERV. Egy közös betű sincs a két szóban, hiába áll négy betűből mindkettő. Tehát PLAN az van, de az nem TERV. Értitek, Fideszbirkák? Na, azért! https://www.marketwatch.com/story/george-soros-heres-my-plan-to-solve-the-asylum-chaos-2015-09-29
pppp
2018. március 02. 08:48
együtt ,.ti nemvagytok magyar emberek, hülye marslakó
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!