Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Összevissza beszél a Jobbik az ellenzéki összefogásról

2018. február 28. 08:55

Hétfőn Dúró Dóra még komolytalannak nevezte az LMP-t, és arról beszélt, hogy senkivel sem tárgyalnak a választások előtt. Kedden Vona bejelentette: kész együttműködni az LMP-vel, és tárgyalna is velük.

2018. február 28. 08:55

A választásokig a Jobbik egyetlen párttal sem tárgyal az együttműködésről – ezt Dúró Dóra jelentette be hétfőn a Jobbik sajtótájékoztatóján.

Dúró Dóra hétfői sajtótájékoztatóra azután került sor, hogy megjelent a sajtóban a hír, miszerint az LMP együttműködne a Jobbikkal is. Ennek megfelelően a Jobbik politikusa az LMP-re vonatkozóan is kapott kérdést a sajtótájékoztatón. Az LMP felvetésére Dúró akkor azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Azt is elmondta, hogy szerinte beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, úgy tűnik, a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket. Innentől kezdve komolytalan erőről van szó – fogalmazott.

Csak egy nap telt el Dúró Dóra hétfői sajtótájékoztatója után, de Vona Gábor az ATV Húzós című műsorának keddi felvételén már azt jelentette be, hogy a Jobbik nyitott az együttműködésre az LMP-vel. A Jobbik elnöke igennel felelt Rónai Egon azon kérdésére is, hogy örömmel leülnének-e tárgyalni az LMP-vel.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 223 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. március 01. 05:11
Orbán és akkori menyasszonya Lévai Anikó a Kádár diktatúra védettjei voltak, a legmagasabb szinten. Jogosan feltételezhetjük, hogy Orbán minden hazafiaskodó beszédét a Kádár diktatúra ellenőrizte, jóvá hagyta és írta is. A Kádár diktatúra beépítettje volt az Orbán-Lévai család. Csak a fidesz birkák tagadják, hogy kádár spiclije volt a kommunista kisztitkár, sorostanítvány felcsúti gazdájuk. Az apósa meg a rákosi ávó spiclije. A szülei meg a lehető legmocskosabb kommunisták. Ezek tények. Ezt vagy nem veszik figyelembe a felcsúti kutyái vagy mocskolódással próbálják eltakarni a gazdájuk kommunista hazaáruló mocskát. Orbán Viktor és Lévai Anikó elhallgatott titka: "apuka" állambiztonsági ügynök volt Forrás: https://kuruc.info/r/2/139965/ "...Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi. A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna." Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja https://kuruc.info/r/9/94946/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201802 A Kádár diktatúra kegyeltjei és védettjei voltak ezek a hazaáruló tetvek!
gyaloggos
2018. február 28. 18:54
AZ 56-osozás önmagában nem jelenti ám azt, hogy tisztességes az illető! Lásd: Göncz Árpád, Mécs Imre
Sulammit
2018. február 28. 14:25
Ezek nem beszélnek egymással?
OrangeOrder
2018. február 28. 14:14
Ezeket tényleg csak a bosszú és a vérszomj hajtja. Isten, óvd Magyarországot ezektől a férgektől (is)!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!