Annácska és a demokraták

2018. február 27. 10:59

Az a perverz öröm, ami egy kisváros megszerzése után elöntötte az ellenzéket, az kissé gyomorforgató.

2018. február 27. 10:59
Máté T. Gyula
PestiSrácok.hu

„Én általában nem szeretem komolyan venni a világ dolgait. Úgy még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. A nap többnyire minden reggel felkel, és az uszoda is nyitva tart. Meg az élet egyébként is komplikáltabb dolog annál, hogy kibírjuk egy sportfröccs nélkül.

De az a perverz öröm, ami egy kisváros megszerzése után elöntötte az ellenzéket, az kissé gyomorforgató. Hirtelen jó pajtások lettek, jobbikos szereti a szocialistát, LMP-s kerítő asszony meg stólát lobogtat a politikai gender-nász fölött.

Most a hódmezővásárhelyi eredmény hirtelen erkölcsi feloldozást adott a szocialistáknak a poszt-nácikkal szemben? Vona Gábor befogadást nyert a »demokratikus politikai szalonba«, mert ex-mellényeseivel segítettek hozni egy helyi választást?

Most szobatiszták?

Értem persze, hogy a pénznek és hatalomnak nincs szaga. Heller Ágnes meghirdette, Konrád György rákontrázott, Havas Henrik a szennyesből hozott valami hozzávalót – éljen a demokrácia!

Orbán vesszen! Ez az egyetlen üzenet, és ezért összeállnak mindennel és mindenkivel. Sorosi pénz, Simicska odavetett milliói – mindegy, a gyűlölet összeköt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2018. február 28. 11:50
Gyula,túlloptátok magatokat,ezt megunták a zemberek...
Anonymtalan
2018. február 28. 10:03
Érdemes elolvasni az egészet, de yg-két fontosabb gondolatot ide másolok. "Sokaknak sokszor elege volt már a „Soros-kampányból”. Nem volt igazán kézzel fogható. Azonban gondoljanak bele: Jobbiktól LMP-ig miért állt most hirtelen össze ez az egész? Gyurcsánnyal díszítve. Ki finanszírozza? Simicska ennyit nem von el a whisky-kasszából. " "Amíg a határzár fel nem épült, a Vajdaságot úgy lepték el, mint egy sáskaraj. Ha ezek hatalomra kerülnek, akkor nem csak rajtunk megy át ez a siserehad, hanem tönkreteszi a délvidéki magyarok életét is. Felelősségünk van feléjük? Gyurcsány persze már valakinek eladta őket, szekundánsait ismerjük, Vona Gábor is törekszik erre a szerepre. De tisztességgel, becsülettel ez nem elfogadható. Lujo barátom tapasztalata azért érdekes, mert tudja, tapasztalta, mit jelent a migráns-invázió. Biztos, hogy ezt a „tudást” mi is meg akarjuk ismerni?"
makapaka2
2018. február 28. 09:45
Ahhoz vajon mit szól a nyugati sajtó, hogy az egész undorító, katyvasz ellenzéki koalíció egyetlen saját jelöltet sem tudott volna kiállítani, így a magát hívő katolikusnak valló jelölt mögé álltak ,többnyire nemzetellenes, ateista létükre.
zakar zoltán béla
2018. február 27. 14:47
!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!