Szocialista erkölcs

2018. február 25. 12:26

A szocialistáknál az ártatlanság vélelme bűnöst és ártatlant egyaránt megillet. Kivéve, ha az illetőnek a jelenlegi kormánypártokhoz van kötődése.

2018. február 25. 12:26
Bán Károly

„Töretlen volt a jogállam fejlődése akkor is, amikor az újbudai szocialista, Wieszt János kétmillió forintos kenőpénzt vett át, s az ügy sértettje elmesélte, korábban már nyolcmillió forint vesztegetési pénzt is kellett fizetnie. Amikor ezt elpanaszolta a kerület akkori szo­cialista polgármesterének, Molnár Gyula meg sem rezdült. »Csak annyit mondott nekem, hogy ezek már olyan régi ügyek, hogy tekintsük ezt lerendezettnek« – mondta az illető. Ezek persze csak kiragadott példák fiatal jogállamiságunk történetében, amelyben új fejezetet nyitott a minap Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti képviselője. Ő abszolút demokratikusnak tartja, hogy a hatmilliárd forint költségvetési csalással gyanúsított párttársa, Czeglédy Csaba, egy hirtelen ötlettől vezé­relve, megpróbál mentelmi jog mögé bújva elindulni a parlamenti választáson. Szégyellje magát mindenki, aki arra gondol, hogy megfordul a fejében a szökés, elrejtőzés gondolata, hisz legrosszabb esetben is csak huszonöt évet kaphat, azt meg ki lehet bírni odabenn is.

A szocialistáknál az ártatlanság vélelme bűnöst és ártatlant egyaránt megillet. Kivéve, ha az illetőnek a jelenlegi kormánypártokhoz van kötődése. Akármiről is legyen szó, rögtön – szerintük megfellebezhetetlen – ítéletet hirdetnek, akkor is ha gyanúsított sincs. Ilyenkor nem számítanak a jogállami normák. Ilyenkor szabad jogerős bírósági ítélet nélkül töretlenül rágalmazni.”

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ad majorem Dei gloriam
2018. március 10. 12:29
Kétmillió forint? Kispályás lúzer.
2006erlelo
2018. március 06. 13:00
Óh, valóban.A szoci érzékenység. Az ártatlanság szent vélelme.Olaf et. kiad valami szösszenetet Elios-Tungsram versus Tiborc vállalkozó állítólagos, titkos üzelmeiről.Az egész ballib média hörögve marcangolja a gumicsontot, eszébe sem jut, hogy semmi bizonyíték, sőt, még rosszabb; többször vizsgálták, no problem, tovább lehet menni.Három szorgos kereskedő, azaz hazát áruló, hazaáruló tákolmánya a dolog.De mindez semmi, a lényeg most jön; elérhető kettő videó, amin a négyes metró kapcsán ellopott 165 milliárdról esik szó.Az eggyiken Demszki főmufti nevezi hisztérikusan senkinek az OLAF-ot, másikon Magyar Gyuri doktor bizonygatja, hogy az említett alakulat véleménye egyáltalán nem éedekes.Csak most.Csak ebben az esetben, teszem hozzá.Hááát, ezeknek azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek.Azt is hazudják, hogy jónapot.Na, ezért is elmennek ők a jó keservükbe.De mondom, a két videót megnézni kötelező.Nekik DEDALON bevétele ajánlatos előtte.
Tiszafa
2018. március 04. 18:55
Szocialista erkölcs? Na olyan nincs. Ugyanis ezeknek alapból nincs erkölcsük. Maga az erkölcs szavunk egy magasztos, tiszteletre méltó, csak pozitív kisugárzású, jellemes viselkedést takar. A szocikra meg a balliberáltakra ezen jelzők egyike sem igaz. Tehát tessék megtanulni magyarul Bán úr, és a címet helyesen megfogalmazni. A helyes megfogalmazás: Szocialista erkölcstelenség.
BőröndÖdön
2018. február 28. 20:18
Karcsi,egy polttal a tarsolyodban ki mered nyitni a szádat?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!