Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A fal áldozatai

2018. február 23. 13:25

A berlini falnál meghaltak áldozata nem volt hiábavaló, ugyanis felgyorsította a kommunista diktatúra összeomlását.

2018. február 23. 13:25
Szabó Ákos

„A húszéves Chris Gueffroy, aki a kelet-berlini schönefeldi repülőtér éttermének egyik pincére volt, sosem találkozott az ötvennyolc éves nővérrel, Ida Siekmannal, bár mindketten a kettészakított német város keleti felében éltek. Mégis, egy dolog minden kötélnél erősebben összekötötte őket: szabadok akartak lenni, saját kezükbe akarták venni sorsukat, el akartak szökni a kommunisták uralta Kelet-Németországból. Siekmann a fal felállítását követően nem sokkal a saját lakása ablakából kiugorva próbált meg átszökni a nyugati oldalra még 1961-ben, Gueffroy pedig másodmagával a falon átmászva próbálta elhagyni a reménytelen diktatúrát 1989 februárjában. Előbbi a betonon zúzta össze magát, utóbbit egy határőr lőtte agyon a pártutasításra kiadott Schießbefehl, vagyis tűzparancs alapján. Ida Siekmann a fal első, Chris Gueffroy pedig az utolsó halálos áldozata volt. A szomorú lista, amely a berlini fal áldozatairól szól, sajnos nemcsak két nevet tartalmaz, hanem jóval többet. Róluk szól az írás. (...)

 

A szörnyű monstrum létének egyik legszomorúbb mementója a Bernauer Strasse volt, ugyanis az egykor szebb napokat megélt út házai a szovjet szektorhoz tartoztak, míg az utca nagy része a francia (értsd: nyugati) körzethez, így a keletnémet hatóságok a házak bejáratait, ablakait, szénledobó nyílásait hermetikusan lezárták. 1961 augusztusának végén a nővérként dolgozó Ida Seikmann saját ablakából takarókat, matracokat dobált a járdára, majd az ablakba kilépve mély levegőt vett, s utánuk ugrott. Sajnos nem jól számolta ki ugrását, így a betonon zúzta össze magát, s a kórházba szállítás közben meghalt. Ő volt a fal első – sajnos nem utolsó – áldozata. Neki már nem kellett megélnie, hogy a pártvezetés szigorú utasítására az utcai házait (melyek egyikében ő maga is lakott) lebontották, véget vetve ezzel az addigi furcsa helyzetnek. (...)

 

Az utolsó, akit a keleti hatóságok meggyilkoltak a falnál, Chris Gueffroy volt, aki mellkaslövés következtében halt meg 1989 februárjában, nem messze treptów-i otthonától. Személyében sokan az utolsó áldozatát látják a falnak, bár ez tényszerűen nem igaz.

A harminckét éves mérnök, Winfried Freudenberg alig egy hónappal Gueffroy halálát követően a házilag készített ballonjával próbálta elhagyni a diktatúrát. Terve egyszerűnek tűnt fel: át kell repülni a nyugati oldalra. Ám az íróasztalon végrehajtott számításai a valóságban nem működtek pontosan, így a mintegy kétezer méteres magasságba felemelkedő Freudenberg egy technikai hiba miatt nagy sebességgel süllyedni kezdett és egy villa kertjébe csapódott. A földet éréskor szerzett sérüléseibe a helyszínen belehalt, így 1989. március 8-án a fal az utolsó áldozata is elhunyt.

A keleti hatóságok – nagyon nagy részben a változó világpolitikai események hatására – az év során kénytelenek voltak számos fronton engedni. Nem tiltották meg állampolgáraik számára, hogy Magyarországra utazzanak, pedig egyértelmű volt, hogy legtöbbjük hazánkon keresztül fog nyugatra távozni. Novemberben pedig a keletnémet vezetés volt kénytelen belátni, politikája teljes csődöt mondott, így állampolgárait muszáj átengednie Nyugat-Berlinbe, annak ellenére, hogy Erich Honecker kommunista pártvezér októberben még a többi kommunista pártvezérrel karöltve büszkén ünnepelte torz állama fennállásának negyvenedik évfordulóját. Nem értette meg az idők szavát, ahogy a kommunista diktatúrákban ez szokás volt. Nem értette a diktatúra, hogy embereket a szabadságtól végérvényesen elvágni nem lehet. Legfeljebb néhány évre, évtizedre lehet őket meg- fosztani az önálló döntés lehetőségétől, de kiirtani lelkükből az önrendelkezést, soha nem lehet.

A berlini falnál meghaltak áldozata nem volt hiábavaló, ugyanis felgyorsította a kommunista diktatúra összeomlását, bár ez életüket nem adta vissza, de minket, utódokat arra kötelez, hogy nevüket ne felejtsük soha.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2018. február 25. 12:31
A fal csak egy kis, de jellemző szelete volt a kommunista gyilkolási lehetőségeknek: A Szovjetunióbeli kommunisták áldozatai: 61,911,000 lélek. Forrás: R. J. Rummel: Lethal Politics, Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Halálos politizálás, szovjet népírtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publishers, 1990. www.hawaii.edu/powerkills/NOTE5.HTM Népi Kína: 73,237,000 áldozat. Forrás: R. J. Rummel: China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder since 1900 (Kína véres évszázada, népírtás és tömeggyilkosság 1900 óta), Transaction Publishers, 1991. Továbbá Rummel korrekciója, 2005-ben. Forrás: www.hawaii.edu/powerkills/NOTE5.HTM A továbbiak forrása: Chris Banescu: The Communist Holocaust, www.orthodoxytoday.or./blog/ A koreai kommunisták áldozatai: 3,163,000 lélek. A kambodzsai kommunisták áldozatai: 2,627,000 lélek. Az afghanisztáni kommunisták áldozatai: 1,750,000 lélek. A vietnámi kommunisták áldozatai: 1,670,000 lélek. Az etióp kommunisták áldozatai: 1,343,610 lélek. A jugoszláv kommunisták áldozatai: 1, 072,000 lélek. A Mozambique-i kommunisták áldozatai: 700,000 lélek. A román kommunisták áldozatai: 435,000 lélek. A bolgár kommunisták áldozatai: 222,000 lélek. Az angolai kommunisták áldozatai: 125,000 lélek. További kilenc országban a kommunisták áldozatainak száma 100,000 vagy annál kevesebb.
tartarossz.blog
2018. február 24. 15:26
A szocializmus a legjobban élhető rendszer volt, a nyomort ide 40 év után a pofátlan rendszerváltók hozták magukkal. Ezen emberek áldozata teljesen értelmetlen, egy olyan rendszer sajátította ki mártírnak őket, amely a mai napig szedi az áldozatait. Az ilyen kétes rendszer legitimációk vezeti kaz emberiséget a nagy semmibe. Az emberek jelentős részét deklasszálják, megnyomorítják, kilakoltatják, a rokkantakat és munkanélkülieket pedig taigetoszta lökik. A kapitalizmus semmiben nem különbözik a nácizmustól, emezt a kasztgőg beteges bankáruralma vezérli, és a proletárokat konzumidiótizmussal és beteg politkával korrumpálja, és társadalmilag megbélyegzi a szegényrétegeket, utóbbi pedig a redukcionista szemléletmóddal a problémák fő okának fajilag kulturálisan idegen csoportokat nevez meg. Előbbi a szegényeket okolja szegénységükért, utóbbi pedig faji-összeesküvés elméletet sző. Ezt nevezik zűrzavarnak. A szocializmus megvalósította a legmagasabbrendű szabadságot, mivel fedelet adott mindenki feje fölé és nem kilakoltatta tömegével az embereket, mint a jelen kulákmentalitása, hanem belakoltatott. Mindenki számára biztosította a megélhetést és az önnfenntartásra képtelenekről az állam megfelelően gondoskodott, miként azt már a Magyarországi Tanácsköztársaság alkotmánya is deklarálta. 100 évvel ezután kell megélnünk a szégyent, hogy tömeges nyomort látunk Magyarországon, amit 1989 október 23-án hoztak ide a nagy fejlett haladó gondolkodók.
Peter8811
2018. február 24. 05:38
Á dehogy. Lebontották a falat így a kommunizmus át tudott menni nyugatra, Lásd Schulz, Merkel, Khon Bandi!
Cassi
2018. február 23. 15:14
Ideje elnevezni róla egy termet az Európa Parlamentben - na nem az áldozatról, aki objektíve fasiszta volt, ergó megérdemelte a sorsát, hanem arról, aki agyonlövette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!