Kopogtattam

2018. február 22. 20:30

Az aláírásgyűjtés fénypontja az a huszonéves fiú, aki némi tanakodás után azzal búcsúzott, hogy köszi, inkább eladja a szavazatát. Jelentéktelen tényező, de a helyzet pikantériáját adja, hogy az illető cigány származású volt, ezért nagy pacsi neki, mert az ilyen trollkodáshoz kell egyfajta edukáltság és humorérzék.

2018. február 22. 20:30
Hirth Zsófia
Ilyen Ez a Politika

„A helyszín egy dél-dunántúli város egyik lakótelepes része volt. A túra kezdetén hasonló elvárásaim voltak, mint amiket tapasztaltam, illetve a közvélemény-kutatások adatai is általánosságban visszatükröződtek, vagyis többnyire kiábrándult, bizonytalan, elkeseredett szavazók, (valljuk be, jogosan). Egy tízemeletes lakóházban átlagosan az alábbi magatartás mintákkal találkozhattunk: az esetek többségében a politikailag passzív, kiábrándult szavazók, azaz valójában ők voltak/vannak 2/3 arányban, míg a többi rész megoszlott a gyurcsányista nyugdíjas a nosztalgikus baloldali pártokat, mint pl. a DK-t és a Fideszt támogató szavazók, bár utóbbiból jellemzően csak elvétve akadt. 

Akadtak páran, akik néhány szó után nemes egyszerűséggel becsapták az ajtót azzal, hogy »rendben, gyűjtsön csak«, míg más, láthatóan a jobb módúbb közölte, hogy fideszes szavazó. A bizonytalanok többsége azonban vevő volt a beszélgetésre, nem véletlenül próbálja sok párt megszólítani ezt a szavazói réteget. Abban mind egyetértettek, hogy kormányváltásra lenne szükség, ám az ellenzéki pártokban nem látnak perspektívát, és pont ezen tényezők miatt lehet őket könnyebben megszólítani egy kisebb ellenzéki pártnak. A kiábrándult szavazó előszeretettel él a lehetőséggel, ha végre hangot adhat a szavának, beszélhet a mindennapi problémáiról (lakhatás, gyerekek, unokák kivándorlása, megélhetés stb.), főleg, ha abban a másik fél egyetért, és pragmatikus válaszokat is kap a kérdéseire. Az ilyen beszélgetések után 10-ből 9-szer aláírták az ajánlószelvényt, egy esetben egy DK-s idős szavazó is, miután kibeszéltük és megvitattuk a rendszert érintő problémákat. 

Az aláírásgyűjtés fénypontja az a huszonéves fiú, aki némi tanakodás után azzal búcsúzott, hogy köszi, inkább eladja a szavazatát. Jelentéktelen tényező, de a helyzet pikantériáját adja, hogy az illető cigány származású volt, ezért nagy pacsi neki, mert az ilyen trollkodáshoz kell egyfajta edukáltság és humorérzék.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kandeláber
2018. február 24. 13:39
Lehet Menni a P.....a, Szél Bernivel együtt, ostoba kis lúd.
puszika
2018. február 24. 11:42
Miért jó hazudozni leányom!! Még poénnak sem jó!!
ZolieM
2018. február 24. 10:44
Ilyen butuska írást már régen olvastam. És most a hölgyre való tekintettel tapintatosan fogalmaztam.
stevekrax
2018. február 23. 10:32
Ha a sok tipikus soroslib szöveg után még kételyünk volna a szerző szavahihetőségét illetően, akkor csak annyit tehetünk hozzá: a Fideszre kár várni, ők nem fogják megvenni a szavazatokat. Nincs rá szükségük, hiába sugallja a cikk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!