TGM: Magyarország nem civilizált ország

2018. február 21. 16:16

A filozófus szerint az április 8-i választás sem demokratikus, sem szabad nem lesz.

2018. február 21. 16:16

Tamás Gáspár Miklós volt szerda reggel az ATV Start műsorának vendége. A filozófus egy cikkében korábban azt írta, „a civilizációnak potenciálisan kampec” – a gondolkodó hozzátette, ezen véleményét fenntartja, Magyarországon legalábbis biztosan.

Szerinte a politikai személyiségek a mocsoknak és az ostobaságnak olyan mértékű ürülékfolyamát öntötték az állampolgárokra, amire még nem volt eddig példa.

Kérdésre válaszolva kifejtette, „Magyarország nem civilizált ország”, mivel a politikai társalgás sem civilizált, melyben milliók vesznek részt. Hozzátette, elvileg mindenki demokráciát kíván, ennek viszont feltétele a méltányos beszédmód. Szerinte a politikai szereplők egyfolytában gyilkosságra és egymás sárba tiprására szólítanak fel, de mikor megkérik, egy-két példát mondjon ennek bizonyítására, kifejti: mindenkire gondol, aki megszólal.

Később azt is elmondta, a szabad választásnak három feltétele közül – általános, egyenlő és titkos – a magyar választási rendszer az egyenlőségnek nem tesz eleget, mivel a körzetek igazságtalanul vannak felosztva, és a választási rendszer sem alkalmazkodik az ország politikai szerkezetéhez.

Hozzátette: „semmiféle kétség nem fér ahhoz”, hogy az április 8-i választás nem lesz demokratikus és nem is szabad, mert ahhoz „sajtószabadság kellene”.

Ugyanakkor Tamás Gáspár Miklós az ellenzékről is szót ejtett: szerinte mikor azok a kormánypárti politikusok börtönbe zárásáról beszélnek, akkor „a jogállam rekonstrukciója végett a jogállam fölszámolását ígérik”. Ha valaki jogállampárti demokrata, akkor ilyeneket ne mondjon – tette hozzá.

A filozófus azt is elmondta, kire szavazna az április 8-i választáson: egyrészt a Párbeszéd-MSZP listáját, másrészt a Szél Bernadett-féle LMP-t tartja vállalhatónak. Ám végleges döntést csak a kampány további részében fog hozni.

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2018. február 25. 13:55
Vajon Romániában is leírna ennyi ostobaságot? Ja, vagy ott aztán van igazi demokrácia!
GV0917
2018. február 25. 09:49
Az elmebetegeket más korban tisztelték, mindent rájuk hagytak, mert "kinyilatkozásaikról" azt hitték, hogy az istenek beszélnek belőlük.Ma is elhiszik a csökkent IQ-jú egyének, hogy az őrült minden szava szent!Mert józan ésszel maga az ős káosz-kihegyezve átkozódásaikkal és fenyegetőzéseikkel. Kirúgást, börtönbezárást, vagyonelkobzást vizionálnak a konkurens párt tagjaival,de főképpen vezetőikkel szemben... Nem gondoljátok, hogy a "sakkparti" végén mattolják a királyt! Az utolsó lépés a "lelépés!" A soha viszont nem látásra: Na tessék illedelmesen elköszönni: Szabadság elvtársak! Szebb jövőt! Zöld mezőt! Szivárványos Demokráciát Respublikát! A kétfarkúak:Vau, Vau! Momentán ennyit,Nyitott társadalmat: Kendert és Gendert! stb, stb, .....Az ótvarral tapadó MLP-t.meg aki még kimadaradt elhajtja a madarat.
ÁlcanélküliÜrügymutyiszter
2018. február 24. 20:26
Bárcsak így lenne, akkor kaphatna végre a golyót a fejébe
tango47
2018. február 22. 19:55
"Hozzátette: „semmiféle kétség nem fér ahhoz”, hogy az április 8-i választás nem lesz demokratikus és nem is szabad, mert ahhoz „sajtószabadság kellene”." - mondta mindezt a sajtó-diktatúra alatt az ATV stúdiójában. Na menjen a P...-ba!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!