Az Elégedetlenektől az Ütőképeseken át a Színes Magyarországig – Körkép a kis pártokról II.

2018. február 20. 10:33

Milyen pártra szavazna szívesen? Olyanra, amely kötelező elmeorvosi vizsgálatot írna elő a mindenkori kormányfőnek, vagy amely felülemelkedne az óvodás mentalitáson? Április 8-án a mini mozgalmak között egészen biztosan találhat kedvére valót. Kivéve azt a pártot, amely büszkén leszögezte a Mandinernek, hogy nem is indul az idei választáson. Mert ilyen is van. Körképünk második része a kis pártokról.

2018. február 20. 10:33
Constantinovits Milán
Constantinovits Milán

Sorozatunk első részében olyan kis pártok kulisszái mögé pillantottunk be, mint az Aquila, az Új Magyar Front Mozgalom Párt vagy a Végső Esély Párt. Most folytatjuk kalandozásunkat, és újabb, érdekesnek tűnő politikai mikroszervezeteket térképezünk fel.

Elégedettek és elégedetlenek lendületben

Már nevében is kurucos az Elégedetlenek Pártja, akik Tóth István elnök szerint nem készülnek idén a Parlamentbe, egyelőre csak a mozgalom létezéséről kívánnak hírt adni. „Mondjon egy olyan területet, ahol úgy mennek a dolgok, ahogy egy normális országban mennének. Jogbiztonság nincs, közbiztonság nincs. Az oktatás és az egészségügy romokban. A gazdaság nem fejlődik. Rengeteg szegény ember él az országban...” – lebbenti fel a fátylat a névválasztásról az elnök.

Majd elbüszkélkedik azzal, hogy a párt elsőként vetette fel a mindenkori kormányfő kötelező elmeorvosi vizsgálatát. Az ellenzékről sommás, kronológiailag ugyanakkor kissé pontatlan véleménye van:

„2013-ban összefogásnak álcázva az MSZP hátán bemásztak a Parlamentbe.”

Az Elégedetlenek mellett szerettük volna megszólaltatni az Elégedett Magyarországért Mozgalmat is, ők azonban nem reagáltak megkeresésünkre. Pedig izgalmas lett volna kideríteni, hogy nevükkel ellentétben, miként lehetséges, hogy „a rendszerváltáskor fiatal, de a politikai szereplőkben csalódott, magára hagyott generációból” áll tagságuk.

Szintén nem volt bőbeszédű a Lévai Katalin volt MSZP-s miniszter és EP-képviselő vezette Lendülettel Magyarországért Párt, akik némileg önérzetesen közölték velünk, hogy: „az Önök által felvetett kérdésekre szinte minden fórumon és médiumban elmondtuk a válaszainkat”. Honlapjukról mindenesetre kiderül, hogy nemzedéki politikát folytatnának, elsősorban a nyugdíjasokkal foglalkoznak, legalábbis programjuk róluk szól. Céljuk, hogy „az idősek jóléte mind anyagi, mind egészségügyi, mind társadalmi és foglalkoztatáspolitikai szempontok alapján biztosítva legyen”.

A párt, amelyik nem is indul

A névversenyben szintén erős a Nyíregyházán alapított Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja, amelyről viszont sajnos egyéb információ nem lelhető fel.

A Nemzetegyesítő Mozgalom (NEEM) ugyanakkor jóval többet árul el magáról, bár talán az egyik legabszurdabb hitvallással vág neki a választási küzdelmeknek. Pontosabban nem vág, ugyanis mint írják: „Nem toborzunk tagokat. Létszámunk állandó 12 fő. Nem indítjuk tagjainkat a választásokon, sem egyéni választó kerületben, sem listán”. Tagságukat erősíti egyébként az a Bognár László is, aki korábban MDF-es, később MIÉP-es képviselőként ült a Parlamentben. Anekdotázó, komor háttérzenével megtámogatott bemutatkozó videóját érdemes megtekinteni

Szociális alapon szerveződik a Színes Magyarország Párt, melynek elnöke, Horváth Tibor lapunknak elmondta:  „Az alapítók mind közmunkások voltak, ezért nyilvánvalóan mi a szegények pártja vagyunk, közel 4 millió szegény embert képviselünk. (...) Azt hiszem, nálunk hitelesebben senki sem tudja a szegényeket képviselni, hiszen mi magunk, az elnökségünk tagjai is a létminimum alatt élünk.” Különös névválasztásuk titkát is felfedi: „A szegénység nem válogat, mindenféle embert el tud érni, magyart, cigányt, zsidót, svábot. Ez a sokszínűség pártunkra kifejezetten jellemző.” Mivel alaptőkéjük nincs, és a havi tagdíj is 500 ft, ezért igénybe fogják venni az állami támogatást.

A Változást Akaró Szavazók Pártja (VÁLASZ) lesújtó látleletet fogalmazott meg a jelenlegi kormányról, amelynek „történelmi bűne, hogy egy feudális alapon működtetett, személyi kultuszra alapozó diktatórikus maffiaállamot hozott létre”.  Katona Andrea pártelnök több fontos célkitűzésüket is vázolta, eszerint a VÁLASZ „az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, az akadálymentes ország megteremtése és egy hivatalos Állatrendőrség létrehozása” érdekében is küzd. Kampányukat önkéntes munkából finanszírozzák, az állami támogatást nem fogják felvenni.

A VÁLASZ videója

Paint-bajnokság és honlapcunami

A Tenni Akarás Mozgalomhoz és a Bükkszentkereszten bejegyzett Tenni Akarók Magyarországi Pártjához sajnos nem találtunk elérhetőséget, nem úgy, mint a Nép Oldali Párthoz, amelynek egyszerre hét(!) honlapja is üzemel. Az elszegényedés ellen küzdenek, és ahogy fogalmaznak:

Csoportkép a Nép Oldali Pártról

Brutális paint-ámokfutást követett el az ÜDV – Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt, amelynek elnöke az „Önéletrajz” menüpont alatt a részletesen kifejtett magánéleti kanyarok után oda lyukad ki, hogy (a helyesírást meghagytuk eredetiben): „A nép segítségért kiált és én a pártom tagjaival itt vagyok ,és megfogjuk menteni ezt az országot a önök segítségével ,csak bizalmat kérek ,és együtt bármit elérhetünk . Én igazságos embernek tartom magam ,és jó ember vagyok Ha engem választanak meg Magyarország miniszterelnök asszonyának Szeretném önökkel tudatni ,felkészült vagyok ,mint gazdaság politikából ,mint kül politikából”.

Cikkünk nyitóképén az ÜDV egyik vizuális kampányanyaga látható.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MegvagyHadnagy
2018. február 21. 06:18
Sok kis, megelhetesi, business part... Ertelmuk semmi, de az allami tamogatast igenybe veszik.
választópolgár
2018. február 21. 02:35
Kimaradt a felsorolásból az ellenzéki kétfarkú kutyapártnak is van már ellenzéke: https://www.facebook.com/zsembesmacskapart/
a -SENKI-
2018. február 20. 22:30
Érintett lettem általatok. Kategorikusan kijelentem: Igazatok van. " Brutális paint-ámokfutást követett el az ÜDV – Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt , mivel minden magyar kormányt szokásaink-hagyományainknak megfelelve: szeretünk meghamisítani engedni. Az az élő kormány nem lehetséges "sikert, lét-örömöt képviselő" amennyiben tudatosan degenerált, tényeket elfedő és képmutató szerzett jogai ellenére az ellenzéke. Az Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt a még élő felesleges embereket (2-3 millió) szeretné képviselni. Nem vagyunk gazdagok, magunk tarjuk ahogy tudjuk: ha elbukunk saját *erőnk hiánya miatt fogjuk elérni. A lényeg csupán annyi, hosszú évtizedek alatt, elértünk jelen politikai szinten(hagyományt) teremtve: a szerzett élő-jogokat, mint létünk örömeit elsikkasztani engedni, főképp szándékosan buta ellenzéki képviseletekben. Látszat ellenére Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt szintje NEM azonos az elfogadott-bevált magyar politikai igényekkel. Aminek jegyei a következő elítélendő jelenségek: tudatos képmutatás, áltudományosság, ripacs-arisztokratizmus, divat-majmolás, felkészületlenség, gondolkodásbeli restség, igénytelenség, félműveltség, felületesség, kényelemszeretet, nagyképűség, rangmutogatás, irgalmatlanság, természetesen ember(szeretteink, közösségeink) egyéni vállalásaink ellen és hívatást vállalásaink elleni lét.. Tévednék? Nem vagyunk tudatosan vakok egymás léte ellen ? Üdv a -SENKI- (az ÜDV. pici képviselő jelöltje)
Akitlosz
2018. február 20. 19:34
"kurucos" Érdekelne a Mandiner szerkesztőségének az álláspontja, hogy szerintük mit is jelent pontosan a kuruc szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!