Szél Bernadett: A kormány nem törődik a magyar emberekkel

2018. február 19. 14:27

Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormánypártok elismerték, hogy kampányfogás volt a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása.

2018. február 19. 14:27

Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormánypártok nem törődnek az emberekkel, ezt bizonyítja, hogy a parlament házbizottságának hétfői rendkívüli ülésén nem támogatták a családosok kilakoltatásának megakadályozását célzó előterjesztésük gyorsított tárgyalását. 

Szél Bernadett az Országháznál tartott sajtótájékoztatón kijelentette, a kormánypártok ezzel elismerték, hogy csupán kampányfogás volt a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása április végéig. 

Az előterjesztést szintén jegyző Szabó Tímea (Párbeszéd) független képviselő kijelentette: 900 ezer végrehajtás van folyamatban Magyarországon, ami szerinte azt jelenti, hogy több millió család kerülhet az utcára. 

Az előterjesztést Tóth Fanni, A Város Mindenkié mozgalom aktivistája ismertette: az önkormányzatok kötelezettségévé tennék a kilakoltatás előtt álló gyermekesek elhelyezését, emellett tiltanák a lakáskiürítés bírósági elrendelését, ha az által családok kerülnének az utcára. Az eseményen egy Budapestről kilakoltatott többgyermekes édesanya gyermekével a karján kérte mindenki számára a lakhatás biztosítását. 

Szél Bernadett elmondta azt is: a kormánypártok – szintén indoklás nélkül – azon javaslatának tárgyalását sem támogatták, amely azt gátolná, hogy politikusok gyermekeket kampányeszközként használjanak. „A suszter maradjon a kaptafánál, a politikus a politikánál és ne a gyermekeken keresztül próbáljon szimpátiát szerezni magának” – fogalmazott. 

Arra a kérdésre, hogy miért szüntetnék meg a családok otthonteremtési kedvezményét az új lakásokra, úgy válaszolt: az Elios-botránnyal kapcsolatban is az látszik, hogy olyan mértékű korrupció van az országban, hogy bőven jut lakhatási támogatásra, még több is, mint amennyit a Fidesz adott.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2018. február 19. 21:19
" ...Szabó Tímea (Párbeszéd) független képviselő kijelentette: 900 ezer végrehajtás van folyamatban Magyarországon, ami szerinte azt jelenti, hogy több millió család kerülhet az utcára. ..." Itt Csehországban 4,15 millió végrehajtás van folyamatban... szabó professzorné logikáját követve, akkor ez azt jelenti, hogy egész Csehország az utcára kerül... kétszer.
Tiszafa
2018. február 19. 18:02
Azon gondolkodom, hogy a George bá' -nak mit kellett kicsengetnie, hogy a Schiffer önként és dalolva átadja a helyét ennek a picsának?
Korrupt Kornél
2018. február 19. 16:42
A lényeg, hogy te törődsz ezzel, mama!
Vörös Gyuláné
2018. február 19. 15:41
Jó lesz, ha majd jön a Húsvét, addig kell csak kibírnunk ezeket a kellemetlen böjti szeleket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!