A legfontosabb szám, amiről Orbán Viktor beszélt

2018. február 19. 10:58

A tavalyi évre vonatkozó adatok azt mutatják majd, hogy 2017 a rendszerváltás utáni egyik legrosszabb év volt népesedési szempontból.

2018. február 19. 10:58
Borbás Barna
Heti Válasz

„Emeljünk ki egyetlen adatot a tegnap elhangzott miniszterelnöki évértékelőből:

»A bűvös szám, amit a tudósok termékenységi arányszámnak neveznek, 1,23-ról 1,49 lépett. Biztató kezdet, de messze van még a 2-től, ami már a megmaradásunkat jelentené.«

A »bűvös« kifejezést helyettesíthetjük azzal is, hogy a legfontosabb. Hiszen miközben hanyatló Nyugatról beszélünk, a szavak legfőbb fedezete a nemzet élni akarása. Márpedig lehet összefüggést találni egy nemzet élni akarása, egy nép önmagára találása és a demográfiai mutatók alakulása között.

Rossz ezt kimondani, de túlzott önbizalomra nincs okunk. Egyelőre 2017-ről nincsenek teljes éves adatok a KSH honlapján, de ami az első tizenegy hónapot illeti, Magyarországon 36 ezerrel (egészen pontosan: 35 839-cel) kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak. Ugyanez a szám 2016 azonos időszakában (jan-nov) 29 804 volt. A teljes tavalyi évre vonatkozó adatok várhatóan azt mutatják majd, hogy 2017 a rendszerváltás utáni egyik legrosszabb év volt népesedési szempontból.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2018. február 19. 14:41
A teljes termékenységi mutató szignifikánsan emelkedett valóban. Az 1.23-as kiinduló érték torzít ugyan, mert az a nagy világgazdasági válság utáni második évben történt; de a válság előtt is csak 1.3-1.35 között mozgott a mutató értéke. A 2015-ös 1.45-ben (a 2016-os talán még jobb) egy kis torzítás szintén feltételezhető: hiszen 'feltorlódott' néhány születés a válság után. De biztos vagyok benne, hogy ezt a hatást kiszűrve is érezhetően növekedett. Kérdés, hogy lehet-e ezt tovább növelni még innen. Nem biztos.
Bolond Istók
2018. február 19. 13:39
Sajnos a liberálbolsevik propaganda hatással van az emberek egy részére. Legyél valamilyen gender, mondjuk buzi, vagy ha az sok hirtelen, akkor legalább szingli, és ne legyél anya mert az nem menő, legyél törtető karrierista cégvezető mert az menő... stb. De van remény: Először történt meg hivatalosan, hogy egy transznemű nő melle anyatejet termelt https://velvet.hu/elet/2018/02/16/eloszor_tortent_meg_hogy_egy_transznemu_no_melle_anyatejet_termelt/
Lanchaster
2018. február 19. 12:04
Az, hogy tavaly többen haltak meg, mint ahányan születtek, nem Orbán Viktor, hanem a természet "bűne". A Ratkó-korosztály bőven átlépte a 60 éves kort, és ahogy felénk mondják, ebben a korban már nem a bába hibája ha valaki számára véget ér a földi létezés...
Renualt Clió RS
2018. február 19. 12:01
AZ AKI NEGATIV HIREKRŐL IR ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÚR BESZÉDÉBŐL AZ EGÉSZ EGYSZERÜEN HITELTELEN!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!