Ezer év Erdélyben, száz év Romániában

2018. február 17. 17:13

Az önkormányzatiság és a nyelvi jogok európai alapelveinek érvényesülése nemhogy sértené a románok érdekeit, hanem erősítené az államot.

2018. február 17. 17:13
Jeszenszky Géza
Jeszenszky Géza
Magyar Nemzet

„Az önkormányzatiság és a nyelvi jogok európai alapelveinek érvényesülése nemhogy sértené a románok érdekeit, hanem erősítené az államot, mert az állampolgárok elégedettsége egy ország legbiztosabb támasza. Amíg erre nem jönnek rá, addig az egyetlen jó út, amit Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere képvisel: »A centenárium évében nem akarunk elbújni, részt akarunk venni a programokban, és őszintén kibeszélni, hogy mit hozott az elmúlt száz év Erdélynek, Háromszéknek, Sepsiszentgyörgynek. Minél őszintébben beszélünk ezekről, annál jobban megalapozzuk a következő száz év együttélési modelljét.«

Kétségtelen, hogy új közigazgatási beosztásra, új modellre van szükség a jelentős számú magyar kisebbséggel rendelkező szomszédjainknál. Handabandázás helyett ebben van szükség egyetértésre a határainkon innen és túl élő magyarok sorában. Ez az alapfeltétele annak, hogy Európa is kiálljon a magyarokat megillető jogokért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PGuszti
2018. február 19. 14:51
Kedves Jeszenszky Úr! Úgy gondolja, hogy ha a választásokon sikerülne megbuktatni az Orbán kormányt, akkor a Gyurcsány-Vona-Karácsony-Szél-Fekete-Győr koalíciós kormány megfelelően képviselné a magyarok érdekeit az EU-ban és Romániában?
Burmin
2018. február 18. 19:05
Jeszenszky mint külügyminiszter csak egy paraszthajszállal előzi meg a kócos asszonyt...
Járai
2018. február 18. 15:26
Magyarok valószínűleg több ezer éve élnek Erdélyben. Amikor a románok berendezkedtek Erdélyben, székely ácsok készítették a templomaikat, belefaragták a hatsugarú napnak nevezett jellegzetes szkíta jelképet. Ma ezt a románok a dák-román folytonosság bizonyítékaként mutogatják.
Rony Tronco
2018. február 18. 11:48
Csimm-bumm köpönyeg. Újrafordult?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!