A választás tétje a polgári Magyarország

2018. február 17. 10:29

Amennyiben az ellenzéknek ez volt a legfőbb vádja a kormánypártokkal szemben, akkor úgy gondolom, hogy különösebb félelemre nincsen okunk. Interjú.

2018. február 17. 10:29
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Magyar Idők

Csak Soros György megállítása a választás tétje, vagy ennél azért árnyaltabb a kormánypártok üzenete a szavazóknak?

A tét a polgári Magyarország, amely egyszerre jelenti a békés fejlődés és építkezés folytatását, valamint a biztonság fenntartását az európai bevándorlási válság közepette. A polgári építkezés folytatása egyszerre jelenti a 2010-ben kezdődött kormányzás új alapokon álló gazdaságpolitikájának, nemzetpolitikájának, társadalompolitikájának és ezen belül nagyon hangsúlyosan családpolitikájának folytatását. Mindezek sajnos nem magától értetődők. Ha azok térnének vissza a választás eredményeként, akik 2002 után nyolc év alatt egyszer már porig rombolták a rendszerváltozás utáni évtized eredményeit, akkor a történelem ismételheti önmagát. Azzal a különbséggel, hogy a balliberális oldal ma politikailag, személyi összetételében és morálisan is még rosszabb állapotban van, mint akkor volt. Ha akkor hat év alatt vezették államcsődbe a hatalomra kerülésükkor általuk is elismerten kiváló gazdasági helyzetben lévő országot, ma három év alatt is képesek lennének ugyanerre.

Nem tart attól, hogy a kecsegtető közvélemény-kutatási adatok miatt elkényelmesedett a Fidesz tábora?

A Fidesz választóinak jelentős részé­ben elevenen él 2002 áprilisának emléke. Éppen ezért tudjuk, hogy Kovács Lászlónak igaza volt, amikor MSZP-elnökként arra figyelmeztetett, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat. Egyszer már vesztettünk el úgy választást, hogy megnyertük a közvélemény-kutatásokat. Én erre mindig emlékeztetek mindenkit, szerintem sem elbizakodottságra, sem győzelmi hangulatra nincs ok. Ha április 8-án lesz mit ünnepelni, akkor annak majd örülünk, de addig mindent meg kell tenni azért, hogy erre legyen okunk.

(MTI)

Az eredmények hangsúlyozása mellett fel kell készülniük olyan támadásokra, mint az OLAF Eliosszal­ kapcsolatos jelentése. Ez az ügy lenne az ellenzék sokat emlegetett atombombája?

 Ha ez volt az, akkor atomnak semmiféleképpen nem minősíthető, még bombának is nehezen. Az is kérdés, hogy kivel szemben akarták egyáltalán bevetni. A reménytelenséget mutatja, hogy azok az ellenzéki médiumok és politikusok, akik ma közvetetten vagy közvetlenül Simicska Lajos támogatásából élnek, egy olyan ügyet próbálnak meg a kormánnyal szembefordítani, ahol a visszaélésekkel megvádolt cég tulajdonosa a vizsgált időszak nagy részében Simicska Lajos volt. Amennyiben az ellenzéknek ez volt a legfőbb vádja a kormánypártokkal szemben, akkor úgy gondolom, hogy különösebb félelemre nincsen okunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xoltan
2018. február 22. 23:24
Ez a választás most a politikai termék jövőjéről szól? Hát ez nem túl meggyőző, bár a többi kamu között egy régi hazugság már szinte fel sem tűnik.
zolka50.50
2018. február 18. 14:04
"A tét a polgári Magyarország, amely egyszerre jelenti a békés fejlődés és építkezés folytatását, valamint a biztonság fenntartását az európai bevándorlási válság közepette. A polgári építkezés folytatása egyszerre jelenti a 2010-ben kezdődött kormányzás új alapokon álló gazdaságpolitikájának, nemzetpolitikájának, társadalompolitikájának és ezen belül nagyon hangsúlyosan családpolitikájának folytatását. " Te erre mondod azt, hogy sosem volt? Azt állítod, hogy a Fidesznek nem szándéka a középosztály helyzetbe hozása, erősítése? Ez kell ugyanis a polgári társadalomhoz. A civil szervezeteket pedig nem támadja a Fidesz.
avízazúr
2018. február 17. 23:55
Fogjuk még látni Gulyást szotyizni.
avízazúr
2018. február 17. 23:55
Fogjuk még látni Gulyást szotyizni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!