Visszautasította a népszavazást kifogásoló panaszt az Ab

2018. február 14. 12:48

Visszautasította a bulinegyed sorsáról döntő népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság (Ab), több indokra hivatkozva.

2018. február 14. 12:48

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében. A helyi választási bizottság hitelesítette, majd a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői által kezdeményezett helyi népszavazási kezdeményezés kérdését, mely így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?”

Az Ab szerdán visszautasította a népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott panaszt részben azért, mert az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, részben pedig azért, mert még nem is létezik az a szabályozás, amelynek alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne. Az Ab-hez forduló gazdasági társaság a többi közt arra hivatkozott, hogy a népszavazási kérdés nyomán elfogadandó önkormányzati rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalók, beszállítók, rendezvényszervezők, művészek és mások jogait. Az Ab szerint az indítványozó érintettsége e vonatkozásban nem állapítható meg, tehát ennek alapján a panasz be sem fogadható, tartalma érdemben nem is vizsgálható. 

Az indítványozó ezen túlmenően hivatkozott saját alapjogainak sérelmére is az alkotmányjogi panaszban. Álláspontja szerint a népszavazás nyomán megszülető önkormányzati rendelet miatt a tulajdonában álló ingatlanok értéke jelentősen csökkenni fog, továbbá ellehetetlenül a tulajdonos szándékának, illetve bérleti szerződésekben meghatározott kötelezettségeknek megfelelő használatuk, hasznosításuk. Ezzel kapcsolatban az Ab arra hívta fel a figyelmet: az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek vélt szabályozás még nem is létezik, ezért erre alkotmányjogi panasz sem alapítható. 

Az Ab ugyanakkor jelezte, hogy ha az önkormányzat olyan rendeletet alkot, amelyet az indítványozó alaptörvény-ellenesnek tart, nem lesz akadálya újabb alkotmányjogi panasz benyújtásának. Az indítványozó érvelt azzal is, hogy a helyi népszavazás tiltott tárgykörre irányul, illetve túllép az önkormányzat feladat- és hatáskörén, miután részben világörökségi területre, a Gozsdu udvarra vonatkozik. Az indítványozó ideiglenes intézkedésként azt kérte, hogy a most vasárnapra kiírt népszavazást halassza el az Ab, a testület azonban ezt is visszautasította. Az Ab végzése a testület honlapján teljes terjedelmében elolvasható.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klemencz gizella
2018. február 14. 14:07
" Az Ab-hez forduló gazdasági társaság a többi közt arra hivatkozott, hogy a népszavazási kérdés nyomán elfogadandó önkormányzati rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalók, beszállítók, rendezvényszervezők, művészek és mások jogait. ." Rég óta élek itt, emlékeim szerint a buli negyed előtt is volt élet és valszeg utána is lesz. az meg ,hogy a gazdasági társaság aggódna az ott dolgozók miatt azt erősen kétlem. Ami miatt aggódik az kizárólag a profitja . Miattunk nem aggódik,akik idejárunk haza PIHENNI
Mich
2018. február 14. 13:45
"a tulajdonában álló ingatlanok értéke jelentősen csökkenni fog" Itt van a liberális kutya elásva!
3M..
2018. február 14. 13:32
A Démosz véleménnyilvánítási szándékával még a fideszes pártkatonákkal feltöltött AB sem mer szembemenni, főleg így választások előtt. A tűzzel játszanának ha ezt mondvacsinált okokkal elmeszelnék. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!