#V4filmfeszt kezdődött az Urániában

2018. február 14. 11:54

A régi mesefilmektől, a kulturális vígjátékokon át a történelmi tabukig számtalan témában láthatunk filmeket az Előhívás - #V4filmfeszt címmel szervezett vetítéssorozat alkalmával.

2018. február 14. 11:54

Megkezdődött az Előhívás - #V4filmfeszt címmel szervezett vetítéssorozat, amelyen szerdától szombatig cseh, magyar, lengyel és szlovák filmeket tekinthetnek meg az érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban – mondta el Elekes Botond, a színház igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A négy országot tömörítő Visegrádi Csoport (V4) magyar soros elnökségének zárására időzített filmfesztivál műsora a régi mesefilmektől, a kulturális vígjátékokon át a történelmi tabukig ível. Az igazgató elmondta, hogy olyan filmeket választottak ki, amelyek a visegrádi országok közép-európai szellemiségét, közös kulturális identitását jelenítik meg.

Mindegyik V4-es országot három-három egész estés film képviseli a programban, emellett lesz két animációs blokk is. Szombat reggel gyerekeknek és szüleiknek szóló magyar animációkat vetítnek – Lolka és Bolka, Kisvakond, Frakk –, délután pedig a Visegrádi Animációs Fórum munkái kerülnek műsorra. A rendezvényen a 800 forintos belépővel megtekinthető filmeket eredeti nyelven, felirattal vetítik, a fesztivál részletes programja a www.urania-nf.hu honlapon böngészhető.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2018. február 18. 09:13
Remek program, és - a fenti fotóval ellentétben - az Urániában nem árulnak pattogatott kukoricát. Viszont közel 3 éve zárva van az Uránia 2 alagsori kisterme - felújításra várva! Még meddig!
Zokni
2018. február 14. 12:52
"...LOLka..." - mintha más gond nem is lenne. Ez lenne a Fidesz "kultúrpolitikája"? És költik rá a közpénzt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!