Új katolikus templom épül Hódmezővásárhelyen

2018. február 13. 11:03

Kiss-Rigó László megyéspüspök bejelentette, hogy új római katolikus templom épül Hódmezővásárhelyen.

2018. február 13. 11:03

Új római katolikus templom épül Hódmezővásárhelyen, a Kertvárosban – jelentette be Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök kedden az alföldi városban. A püspök a terveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az egyházmegye néhány éve vette át fenntartóként a városrész iskoláját. Az intézmény diákjainak és tanárainak kívánsága volt, hogy legyen olyan tér, ahol az egész közösség elfér.

Az új épület befelé az iskola kápolnájaként, kifelé a városrész templomaként működik, ahol egy vasárnapi misén a környék katolikus hívei is elférnek. A liturgikus célok mellett az épület kulturális, közösségi rendezvények megtartására is lehetőséget kínál majd – tudatta Kiss-Rigó László.
A 400 millió forintból épülő templom kiviteli tervei hamarosan elkészülnek, ezt követően kezdődhet el a kivitelezés – közölte a püspök.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, 2016-ban aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy katolikus templom épüljön a Kertvárosban. A templomépítés érdekében még Almási István polgármester fordult az egyházmegyéhez, amely kedvezően fogadta a kezdeményezést, így 2019 szeptemberében megtörténhet a templom felszentelése is – közölte a politikus.

Novák Péter építész elmondta, az iskola használaton kívüli kollégiumának átépítésével alakítják ki a templomot, amely belső tere, a résztvevők létszámához igazodva, megosztható lesz. Az utcafront felőli bejárat és a harangtorony hangsúlyozza a fehér vakolt felületű és rézlemezekkel díszített épület liturgikus funkcióját. A templom előtt pihenőteret hoznak létre szoborral és díszmedencével.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2018. február 13. 16:44
Jól mondta saját magáról Csintalan az imént, tényleg nagy marha, ahogyan megítél eleveneket és holtakat. Neki mi köze Vásárhelyhez és egy új templomhoz, és nála mi a pánik oka, talán felettese a püspöknek is Simicska pénze okán? Most az ATV-ben tényleg nagyon izé neki.
noMores
2018. február 13. 15:36
Hurra! Elore a keresztyen-fideszes magyarorszagert!
még fokozza
2018. február 13. 15:09
Lézer Dzsoni haszidokat is akar betelepíteni. Azokat szeretem, viccesek.
liberálzöld.
2018. február 13. 14:35
Somogycsicsóban pedig a horgászok szeretnének új székházat. Nekik miért nem ad az Úr/úr közpénzből?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!