Új magyar csoda

2018. február 13. 06:42

A tudatos népbutítás csak még hatásosabb a közösségi média visszhangkamrájában.

2018. február 13. 06:42

„Ez pedig nem tévhit, hanem tapasztalat, ami például Romániában hiányzik. Azok a nem túl jól élő nyugdíjasok, akiket Orbán puszta jelenléte tapsra és csasztuskák éneklésére ösztönöz, a Kádár-korban szocializálódtak, amikor – legalábbis az 1979-es nagy áremelésekig – alapelv volt, hogy az ember ugyanazért a munkáért előbb-utóbb több pénzt kap. Nem a munka mennyisége és hasznossága a fontos, hanem az utasítások teljesítését és az önérzet hiányát jutalmazza a párt és az állam – élén az emberrel, aki úgyis jobban tudja nálunk, mit hogyan kell csinálni. Azt pedig, hogy jobban tudja, pontosan az bizonyítja, hogy jobban élünk, mint négy (nyolc, húsz) éve, nem úgy, mint a románok, lengyelek, oroszok stb. Érdemes tehát szolgálni.

Nem valamiféle nemzetkarakterből eredő hiba ez, hanem jutalommal visszaigazolt tapasztalat. Ha csak ennyi volna, nyugodtan rá lehetne kenni a »kommunistákra«. Lám, így elbutították az élelmes, szorgalmas, szabadságszerető magyar népet. Csakhogy nem kenik, hanem kihasználják és erősítik. Nemcsak a mostani Orbán-kormányzat, hanem elődei, kevés kivétellel, úgyszintén. Ha nyugdíjas vagy: ugyan semmivel nem termelékenyebb a nemzetgazdaság (»termelékenység? mi az?«), és belegebedünk az adósságba (»államadósság, mi az?«), a tizenharmadik havi nyugdíj jár neked. Eddig azért nem kaptad, mert a gazember Orbán nem adta oda. Ha most nem kapod, azért van, mert a gazember szocik elvették. Ugyan nem dolgozol többet és jobbat, nem termelsz jobb terméket, és nem végzel kapósabb szolgáltatást, de több pénz jár neked. Járna, ha odaadná az ellenség. A szocik, a Fidesz, a multik, a Soros. De mi elintézzük, hogy megkapd, mert most már van pénzünk rá, mivel legyőztük az ellenséget. Annak persze, hogy folyton legyőzzük, a végtelenségig – mert az írmagja mindig megmarad, hogy legyen kit legyőzni –, az a feltétele, hogy teljesítsd az utasításokat, ne kételkedj, »e bonthatatlan börtönt ne lásd«, azt se tudd, mi az az önérzet. Mi az az egyéni szabadság. És a tudatos népbutítás csak még hatásosabb a közösségi média visszhangkamrájában.

Nem egy huszonegyedik századi magyar kormány élt ebből politikailag. És ebből élnek a maiak, máris a következő generáció lebutításán dolgozva. Nem kellenek ehhez »kommunisták«, nem kell Kádár. Tönkretesznek minket a mieink.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kandeláber
2018. február 13. 15:15
Mert maga, Szék(let)hy és a többi ballib firkász okosítja a népet az ÉS-ben, hvg.hu-n, 24.hu-n, 444.hu-n, etc...
Kandeláber
2018. február 13. 15:15
Mert maga, Szék(let)hy és a többi ballib firkász okosítja a népet az ÉS-ben, hvg.hu-n, 24.hu-n, 444.hu-n, etc...
formaegy
2018. február 13. 13:13
Tudod Széky amikor meghallom ezt a "népbutítás" kifejezést, már csak nevetni tudok. Ha nincs olyan hülye ember, hogy a magyarellenes, hazaáruló bandákra szavazzon, akkor habzó szájjal előveszitek ezt a nevetséges, hazug "népbutítás" kifejezést. A jobboldali (fideszes) szavazókat bunkónak, butának, szektatagnak, meg a jó ég tudja minek nevezitek, mert inkább adja a szavazatát a Fideszre, mint, hogy megint átélje azt a mocskos népnyúzó állapotot, amit a ballib mindannyiszor a nyakába zúdított! Nem butít itt senki senkit! Ha valaki buta, az csak is saját magától, saját döntése alapján az. A te eszmefuttatásod alapján akkor azt valóban ki lehetne jelenteni, hogy minden ballibre szavazó buta tömeg, mert milyen ember az, aki képes a saját megnyúzására, és éhen döglésére szavazni?! Aki nem tudja ép ésszel felfogni, hogy nem csak ő hal éhen, hanem az ország újra a szakadékba zuhan! Arról nem is beszélve, hogy a jelen állás szerint, pl. a magyar ballib olyan szinten támogatja az idegen érdekeket, és lett magyar gyűlölő, hogy nem csak a szakadékba dobná az országot, hanem odadobná kapcarongynak a nyugat hiénáinak! Na ezek az emberek valóban buták! Maguktól, önszántukból. Csak az a buta, aki nem tesz ellene! Nem kell itt senkinek butítani az embereket, megteszik ezt maguktól saját akaratukból. Ennyi.
Mich
2018. február 13. 12:33
A libsi+bolsi+nácik azt szeretnék, ha csak nekik volna médiájuk. De be kell érniük 60%-kal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!