Benkő: Lélekben és technikai eszközökben is erősödött a Magyar Honvédség

2018. február 12. 13:12

A Magyar Honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletet tart hétfőn. A Honvéd Vezérkar Főnöke kiemelte: a honvédségi intézkedések középpontjában a katona áll, ezért számos olyan intézkedést hoztak, amely a katonák morális helyzetének szempontjából fontos.

2018. február 12. 13:12

Lélekben, lélekszámban, technikai eszközökben is erősödött 2017-ben a Magyar Honvédség – emelte ki a Honvéd Vezérkar Főnöke a honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletének szünetében tartott sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Benkő Tibor kifejtette: a honvédségi intézkedések középpontjában a katona áll, és ezért számos olyan intézkedést hoztak, amely a katonák morális helyzetének szempontjából fontos. Kitért arra is, hogy a honvédségben korábban magasabb volt a távozók, mint a belépők száma, 2017 végére viszont több mint ezer fővel nőtt a honvédség létszáma. Emellett az elmúlt időszakban több technikai eszközzel is gyarapodott a hadsereg – tett hozzá.

Benkő Tibor példaértékű eredménynek nevezte, hogy a Magyar Honvédség öt tábornoka lát el nemzetközi parancsnoki szolgálatot az Európai Unióban, a NATO-ban, a Pentagonban, egyikük pedig Monsban, ahol a kibervédelmi feladatokért felel parancsnokként.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. február 12. 19:35
"a katonák morális helyzetének szempontjából fontos." A katonaság, ahogy például a rendőrség a kormányok legfontosabb erőszak szervezetei. A hatalom viszont nem éppen az erkölcsi szigorúságáról ismert, így az alárendelt szerveknél is kérdéses az erkölcsi színvonal.
Bástyaelvtárs
2018. február 12. 15:18
Magyarország már megint az élre tör. Fantasztikus győzelmi jelentések, olyan fejlesztések , h ki se látszunk a technikától... Csak érnénk el egyszer a gyurcsány kormány GDP arányos katonai költségvetését! Bármelyik évet! még a gazdasági világválság csúcsán is többet költöttek a szocik a honvédségre mint a győztes csúcsfejlesztéseket végrehajtó fidesz :))
Akitlosz
2018. február 12. 14:59
Na persze konkrétum az nincsen. Ez így csak süket propaganda.
3M..
2018. február 12. 13:59
A magyar hadsereg már csak árnyéka egykori önmagának. Kádár "huszárjai" is többszörös erőt képviseltek a maiakkal szemben, akiktől a románok is igencsak tartottak. Az elszántság, a magyar virtus ugyan bennük él, de ez nem helyettesítheti minden téren a technikai lemaradásunkat. Egy tanulmány szerint a magyar hadsereg a szlovén 100 kilométeres határszakon, nagyjából két órán keresztül lenne képes kitartani a szlovén hadsereggel szemben, majd két óra elteltével áttörnék a védelmi vonalainkat. A Magyarországra igencsak neheztelő és ugrásra készen álló ukrán hadseregről pedig jobb szót sem ejteni, akik jelenleg is harcedzettek. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!