A fellebbviteli bíróság jóváhagyta Jean-Marie Le Pen kizárását a Nemzeti Frontból

2018. február 09. 13:51

A francia Nemzeti Front alapítója Jean-Marie Le Pen továbbra is sorra nyeri a pereket pártjával szemben, ám kizárását már a fellebbviteli bíróság is jóváhagyta.

2018. február 09. 13:51

Érvényesnek ítélte meg Jean-Marie Le Pennek, a francia Nemzeti Front (FN) korábbi elnökének kizárását a pártból pénteken a Párizshoz közeli Versailles fellebbviteli bírósága, tiszteletbeli elnöki státusát viszont helyreállította. A párt alapítóját azután zárták ki az FN-ből, hogy rasszista kijelentései miatt nyílt konfliktusba került a lányával, a pártot 2011 óta irányító Marine Le Pennel, aki 2015-ben személyesen kezdeményezte apja kizárását.

Az igazságszólítás megerősítette Jean-Marie Le Pen kizárását, de úgy ítélte meg, hogy „az nincs hatással a tiszteletbeli elnöki minőségére”, ami egyébként semmilyen végrehajtói vagy döntéshozói funkcióval nem jár, miután az FN alapszabályzata szerint nemcsak párttagok töltheti be ezt a tisztséget. A fellebbviteli bíróság ezzel megerősítette a nanterre-i legfelsőbb bíróság 2016 novemberi ítéletét, amely azt is kimondta: a pártalapító a jövőben is részt vehet a vezetőségi üléseken. „Ez nagyon nagy elégtétel” – mondta Lorrain de Saint Affrique, Le Pen egyik tanácsadója a BFM francia hírtelevíziónak. A fellebbviteli bíróság 25 ezer eurós kártérítés megfizetésére is kötelezte a FN-t, amiért a kizárása óta megtiltotta Le Pennek, hogy a tiszteletbeli elnökséggel járó funkcióját gyakorolhassa.

Jogi csaták

Nem ez az első epizódja a Le Penek között több mint két éve folyó jogi csatározásnak. Marine Le Pen egyébként már kezdeményezte a tiszteltbeli elnöki funkció megszüntetését a január 23-i vezetőségi ülésen, amelyről a tagság a párt március 10-11-i kongresszusán szavaz majd.

A 89 éves Jean-Marie Le Pen 1972-ben alapította a pártot és majdnem negyven éven át volt az elnöke, mielőtt 2011-ben átadta az irányítást lányának, aki azóta a Nemzeti Front politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Ez a tavalyi elnökválasztásig sikeresnek is bizonyult, hiszen Marine Le Pen bejutott a második fordulóba, ott viszont 33 százalékos támogatottsággal alulmaradt Emmanuel Macronnal szemben.

Jean-Marie Le Pen nem értett egyet a párt irányváltásával, s folyamatos provokációkkal nyílt háborút indított lánya ellen, aki ezért kizáratta a pártból. Marine Le Pen évek óta már nem rejtette véka alá, hogy azt szeretné, ha Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. Fegyelmit is indított apja ellen, amelynek közvetlen előzménye az az interjú volt, amely a Rivarol című szélsőjobboldali, antiszemita újságban jelent meg, s amelyben az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a második világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét. Nem sokkal korábban Jean-Marie Le Pen azzal vonta magára a figyelmet, hogy egy interjúban megerősítette a nácik gázkamráiról már régebben is hangoztatott, bagatellizáló véleményét. A pártelnök végül 2015 nyarán felfüggesztette apja párttagságát, aki azonnal bírósághoz fordult, s most negyedik ízben nyert pert a párt ellen.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PiriReis
2018. február 09. 17:05
"Az igazságszólítás megerősítette Jean-Marie Le Pen kizárását". A cikkben szereplő szó - igazságszólítás- számomra ismeretlen fogalom. Javítást kérek.
Csigorin
2018. február 09. 15:26
es az unoka, Marion meg hallgat... pedig ott is van valami a hatterben, nem veletlenul vonult vissza... Kar. Jobb sorsra erdemes part lett volna, dehat ez a baj a szeljobbon, egy vegyesboltot nem tudnak elvezetni, nemhogy egy orszagot.
Dorset Naga
2018. február 09. 15:10
Szégyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!