Eltörlik a melegházasságot Bermudán

2018. február 08. 21:46

Soha nem történt még ilyen.

2018. február 08. 21:46

Bermuda kormányzója, John Rankin aláírta azt a törvényt, amely visszavonja a helyi Legfelsőbb Bíróság 2017-es, az azonos neműek házasságát engedélyező döntését – adja hírül a Daily Caller. A cikk rámutat: először fordul elő, hogy valahol véget vetnek a melegházasság intézményének.

A törvényről tavaly decemberben szavaztak a képviselőházban és a szenátusban, a képviselők túlnyomó többsége támogatta a javaslatot. Azoknak az azonos nemű pároknak, akik a Legfelsőbb Bíróság döntése után frigyre léptek, nem bontják fel a házasságát, és a melegek továbbra is bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek. Walton Brown, az ország belügyminisztere kijelentette: a törvénnyel nem a helyi melegközösséget kívánják kiközösíteni, csupán az egyensúlyt kívánják megtalálni a melegházasságot elutasító, társadalmilag konzervatív közvélemény és a meleg párok védelme között. 

A konzervatívok ünnepelnek, szerintük a melegházasság eltörlése erősíti a hagyományos családmodellt, a törvény kritikusai viszont az LMBT-emberek jogainak sérüléséről beszélnek.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2018. február 09. 19:09
"A fizikai megbetegedések mellett a melegek között kimutathatóan magasabb a depresszióval, drogfüggőséggel, különböző fóbiákkal és öngyilkossági hajlammal küszködők aránya. Mindez nem magyarázható a társadalmi elutasítással, mivel ezek a tendenciák a legtoleránsabbnak tartott skandináv országokban vagy Hollandiában is kimutathatóak. A melegházasságokról szóló társadalmi vitában a politikusok és emberi jogi szakemberek mellett - nem csak Magyarországon - kevés hely jut az orvosi véleményeknek. Pedig az elmúlt évtizedekben számos részletes felmérés és vizsgálat készült a témában. Egy amerikai családvédő szervezet arra vállalkozott, hogy a nyilvános orvosi publikációk alapján felmérje, milyen a melegek és leszbikusok egészségügyi helyzete azon nyugati országokban, ahol a homoszexuálisok a legnagyobb társadalmi és jogi elismertséget élvezik. Mint kiderült a "coming out" egyben nagyobb veszélyt is jelent a másságát nyíltan vállalók számára. A Corporate Research Council (CRC) nevű amerikai konzervatív szervezet 2006-ban tette közzé a Melegszex egészségügyi veszélyei című interneten is olvasható tanulmányát, amely nemzetközi adatok alapján azt állítja, hogy a fejlett társadalmakban élő melegek a nagyobb szabadságjogok ellenére mind a fizikai mind a mentális egészség területén lényegesen rosszabb állapotban vannak, mint a népesség nem homoszexuális többsége. A CRC öszszeállítása öt pontba sorolja a melegek egészségügyi problémáit, a promiszkuitástól kezdve a fizikai és mentális állapoton át a várható életkor és a monogámia kérdéséig. Régi felismerés, hogy az emberek többségének élete során egynél több szexuális partnere van. Ám jelentős a különbség, ha a homoszexuálisok által létesített kapcsolatok számát a társadalmi átlaggal hasonlítják össze. Először 1978-ban még az AIDS megjelenése előtt készítettek felmérést melegek körében arról, hány partnerrel létesítettek kapcsolatot életük során. A megkérdezett homoszexuális férfiak háromnegyede száznál több partnerről számolt be, 28 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy élete során ezernél is több férfival került szexuális kapcsolatba. A válogatás nélküli, fürdőkben, mellékhelyiségekben, bárokban létesített alkalmi szex gyakorlata a nyolcvanas években átmenetileg visszaszorult, miután az AIDS első hulláma megtizedelte az amerikai nagyvárosok homoszexuális közösségeit. A kutatók azonban azt tapasztalták, hogy az óvatosság az ezredfordulóra alábbhagyott, és ma ismét a korábbi gyakorisággal cserélgetik partnereiket a melegek, miközben a legaktívabb férfiak között kimagasló a már fertőzöttek aránya. Ez a heteroszexuálisokhoz képest több százszoros promiszkuitás az első számú felelős azért, hogy a kezdetben kizárólag meleg férfiak körében terjedő HIV-fertőzés gyorsan szétterjedt a társadalomban, mivel a biszexuális férfiakon keresztül egyre több nő is a betegség áldozatává vált. A megbetegedett nők pedig gyakran heteroszexuális férfiaknak adták tovább a kórt, amit a média gyorsan kihasznált, azt bizonyítandó, hogy "az AIDS senkit nem kímél". Ma már szinte tabu az AIDS-t a meleg férfiak betegségeként emlegetni, pedig az orvosi statisztikák szerint az Egyesült Államokban 2001-ben is a betegek 64 százaléka olyan férfi volt, aki a megbetegedése előtt szexuális kapcsolatban állt férfiakkal. A hallgatás az elrettentő hatást is csökkentette: egy vizsgálat szerint San Franciscóban a 25 év alatti meleg férfiak egyharmada semmilyen módon nem védekezik a fertőzéssel szemben. A HIV-fertőzés mellett a további nemi betegségek kockázata is a partnerek számával arányosan növekszik. Szintén egy San Fransiscóban, a városi közegészségügyi szervezet által végzett felmérés szerint járványos méreteket ölt a szifilisz a melegközösségekben. A promiszkuitás a leszbikus nők között is mintegy ötször magasabb a társadalmi átlagnál, de a partnercserék száma nem éri el a meleg férfiakét. Az orvosok gyakran szembesülnek az extrém szexuális gyakorlatok okozta fertőzésekkel, fizikai sérülésekkel és krónikus betegségekkel. A gyakoribb megbetegedések ellenére a egészségügyi biztosítók nem számolhatnak felárat a nagyobb kockázatú homoszexuális életformát gyakorlók számára, mivel ez ellentétes lenne az esélyegyenlőség eszméjével. A fizikai megbetegedések mellett a melegek között kimutathatóan magasabb a depresszióval, drogfüggőséggel, különböző fóbiákkal és öngyilkossági hajlammal küszködők aránya. Mindez nem magyarázható a társadalmi elutasítással, mivel ezek a tendenciák a legtoleránsabbnak tartott skandináv országokban vagy Hollandiában is kimutathatóak, ahol a homoszexuálisok régóta szabadon házasodhatnak. A depresszió gyakran ahhoz vezet, hogy a már fertőzöttek "minden mindegy" alapon még szélsőségesebben vetik be magukat az alkalmi partnercserékbe. A jóléti társadalmakban szinte példátlan, hogy egy társadalmi csoport várható élettartalma drasztikusan eltérjen az átlagtól. Kivétel a homoszexuálisok, akik Kanadában például több mint 20 évvel előbb halnak meg, mint a heteroszexuális férfiak. Ma egy 25 éves kanadai meleg fiatalember csak 32 százalékos eséllyel számíthat arra, hogy megéri a 65. életévet, szemben a nem meleg kortársával, aki 78 százalékos eséllyel éri el ugyanezt a kort."
celoke
2018. február 09. 17:26
Kitüntetést érdemelne Bermuda kormányzója, meg mindenki, aki megszavazta, hogy nem engedik a saját nemükkel fajtalankodó moslékok viszonyait házasságnak nevezni és tekinteni. Sérült az LMBT-genetikai hulladékok joga? Jaj, mindjárt elsírjuk magunkat! Egyébként – nem irigységből, csak a rend kedvéért – nem helytelen a cím annyiban, hogy Bermuda lenne a világon az első ennek visszavonásában? Hiszen, ha jól emlékszem, nálunk 2009-ben az akkor még a hatalomban szerencsétlenkedő szociálliberális kormány nemcsak tervbe vette, hanem meg is szavazttatta Sodoma és Gomora eme saját nemükkel fajtalankodó fajzatainak házasságkötési engedélyét. Amit a második polgári kormány visszavont, noha nem nyíltan erre irányuló sarkalatot törvénnyel, hanem a hatályba lépett Alaptörvény rögzítette az ilyen „házasságok” tilalmát, csak bejegyzett élettársi viszonyt engedélyezett. Így a magasabb rendű jogszabály ellentétes kijelentésével a 2009-es döntés automatikusan hatályon kívül lett helyezve.
olvasom
2018. február 09. 13:31
Ennek csak örülni tudok. Bárcsak máshol is észheztérnének.
Viator
2018. február 09. 09:25
Helyes. Vannak helyek, ahol győz a normalitás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!