Megáll az ész: a kommunista Kínát méltatta a vatikáni püspök

2018. február 07. 13:16

A kommunista Kína valósítja meg a legjobban a katolikus egyház társadalmi tanítását egy vatikáni püspök szerint, aki úgy látja. Kína morális vezető szerepet vállal a világon.

2018. február 07. 13:16

„Ma a katolikus egyház társadalmi tanításának legjobb megvalósítója Kína” – jelentette ki  Marcelo Sánchez Sorondo vatikáni püspök, a Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának kancellárja, aki szerint a kommunista Kínában nincsenek drogok, van viszont „pozitív nemzeti tudat”.

A Vatican Insider spanyol kiadásának nyilatkozva a püspök hozzátette: Kínában nem a gazdaság uralja a politikai életet, szemben az Egyesült Államokkal. 

Sőt: Kína jobban megvalósítja Ferenc pápa „zöld enciklikáját”, a Laudato Si'-t, mint bármelyik másik ország – jegyezte meg a püspök –, megvédte a párizsi klímaegyezményt, és „felvállal egy olyan morális vezető szerepet, amelyet mások elhagytak”.

Sorondo szerint Donald Trump amerikai elnököt manipulálják a globális olajvállalatok, és azokkal szemben, akik liberálisan gondolkodnak, a kínaiak a Föld jólétéért, a közjóért dolgoznak.

Az utóbbi időkben megint a hírekbe került az egyház és Kína viszonya: a Vatikán békülne a kínai kormányhű katolikusokkal, s az enyhülés jegyében leváltana két pápahű püspököt, ami miatt kiakadt Hongkong nyugalmazott főpásztora.

Olvassa el ezt is: Ferenc pápa nem akar még egy Mindszenty-ügyet: nekiment egy kínai bíboros a Vatikánnak

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kara kán
2018. február 07. 22:23
A XIX. század közepén adott volt a lehetőség Kínát a nyugati keresztény világ részévé tenni, mégpedig a Tajping-felkelés idején (1850-1864). https://hu.wikipedia.org/wiki/Tajping-felkel%C3%A9s Ezt sajnos az akkori nemzetközi pénzügyi oligarchia (tudjuk kik!) ellenőrzése alatt álló kormányok és gazdasági társaságok elszabotálták.
mokány
2018. február 07. 16:34
Capital Error.
Nagytestver
2018. február 07. 15:58
Ez még tréfának is erős.
Paranoid Android2
2018. február 07. 15:56
Marcelo Sánchez Sorondo Fogadjunk, hogy dél-amerikai. Ahogy a pápa is. Akkor meg fogalma sincs az európai kereszténységről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!