Képzési központot hozott létre a Szent Margit Kórház

2018. február 07. 11:39

Háromféle egészségügyi képzés indul februártól a budapesti Szent Margit Kórházban – jelentették be szerdán egy sajtótájékoztatón.

2018. február 07. 11:39

Egészségügyi képzési központot hozott létre a budapesti Szent Margit Kórház OKJ-s végzettséget nyújtó, iskolarendszeren kívüli tanfolyamokkal – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón. Nádori Judit, a képzési központ igazgatója közölte, februárban három képzés indul el: az általános ápolási és egészségügyi asszisztens, az egészségügyi gyakorlatvezető és a nefrológiai szakápoló. Hozzátette, az ország minden részéből várják az egészségügyi végzettséggel még nem rendelkezőket, valamint a magasabb képzettséget megszerezni vágyókat is, a végzetteknek pedig akár még álláslehetőséget is kínálnak majd. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, a kezdeményezés példa nélküli, a kórház ugyanis az első olyan egészségügyi intézmény, amely egyetemi háttér nélkül működtet egy képzési központot.     

A szakképzett dolgozók utánpótlásának biztosítása elemi érdeke az egészségügynek, a kórház képzési rendszere pedig egybevág a kormány álláspontjával, miszerint kereslet alapú képzési rendszerre kell átállni, azaz olyan szakmákat kell oktatni, amelyekre valóban szükség van - mondta a miniszter. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a mostanihoz hasonló kezdeményezésekkel lehet elérni, hogy egyre több fiatal válassza hivatásául az egészségügyi szakmát.     

Az államtitkár a dolgozók megbecsülésének fontosságát hangoztatta, amely elengedhetetlen az elvándorlás megállításához. 2010 előtt minden évben emelkedett a külföldön munkát vállaló orvosok és egészségügyi szakdolgozók száma, a közelmúlt intézkedéseinek köszönhetően azonban sikerült megállítani ezt a trendet – emelte ki. Az intézkedések között említette, hogy az elmúlt 16 hónapban a szakdolgozói bérek átlagosan 53 százalékkal emelkedtek, elindult a nővérszállók felújítása, milliárdokat költöttek az ápolói eszközpark megújítására, valamint ösztöndíjprogramot indítottak az egészségügyben tanulóknak.   

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazgatója azt mondta, azért döntöttek az országosan is egyedülálló program elindítása mellett, mert az elmúlt években egyre nehezebb volt megfelelően képzett szakembereket találni, valamint az utánpótlás biztosításának valamelyest korlátot szab a megfelelő képzések és képzési helyek hiánya. Közölte: a központ indulásához hétféle képzést engedélyeztettek, az oktatást pedig elsősorban a kórház saját szakemberei végzik majd.

A képzésekről bővebb információ a http://www.szentmargitkorhaz.hu/category/felnottkepzes/ oldalon érhető el. A honlapon található tájékoztatás szerint egészségfejlesztési segítő, geriátriai és krónikus beteg szakápoló, műtőssegéd-gipszmester és onkológiai szakápoló képzés is indul majd.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2018. február 07. 16:43
Vicc az egész.
Berecskereki
2018. február 07. 12:31
Majd jönnek a balliberálisok és megszüntetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!