A Jobbik éjjel-nappali kezelést ígér a daganatos betegeknek

2018. február 04. 16:21

A Jobbik „full frontális támadást” indít, és minden megelőző, gyógyító eszközt be kíván vetni, hogy javítson ezen a szomorú statisztikán – mondta Lukács László jobbikos politikus.

2018. február 04. 16:21

A Jobbik éjjel-nappali kezelés bevezetését ígéri annak érdekében, hogy a daganatos betegek a diagnosztizálást követő legkorábbi időpontban megkezdhessék a gyógyításukat.    

Lukács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten a rákos megbetegedések világnapján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Jobbik zérótolerancia-programot hirdet a daganatos megbetegedésekkel szemben, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg és veszítsék életüket ebben a betegségben. 

Elmondta, hogy Magyarországon a rákos megbetegedések jelentik az első számú halálozási okot, 100 ezer lakosra vetítve ugyanis 400 férfi és 220 nő veszti életét ebben a betegségben

A Jobbik „full frontális támadást” indít és minden megelőző és gyógyító eszközt be kíván vetni, hogy javítson ezen a szomorú statisztikán – fejtette ki a párt politikusa.

Példaként említette erre, hogy a szűrő- és diagnosztikai gépeket is fejlesztenék a rákos betegek 0-24 órában történő kezelése mellett 

Lukács László kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az éjjel-nappali kezelések költségét a meglévő kapacitások felmérése után tudnák megmondani.

(MTI)

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2018. február 05. 23:11
Új hír! A Jobbikot éjjel-nappal kezelni fogják! Szebb jövőt!
panka45
2018. február 05. 10:44
Ma van az epilepszia világnapja! Ma délután az ellenzéki pártok bejelentik, hogy minden epilepsziás ember mellé költségmentesen két állandó kisérőt biztosítanak
Vasvirág
2018. február 05. 08:11
"A Jobbik éjjel-nappali kezelést ígér a daganatos betegeknek" Elég volt az is, amikor 5 órán keresztül folyt a kemoterápia ... most meg éjjel-nappal ? :)
Vidėken újrakezdő
2018. február 05. 07:27
Nem a tüneteket kell kezelni, az okokat kell megszüntetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!